A Kormányhivatal „lelőtte” a mezőkeresztesi a romák kiszorítása született rendeletet

Már hatályon kívül is helyezte „önazonossági” rendeletét Mezőkeresztes

 

A borsodi Mezőkeresztes az országban elsőként, már július közepén elfogadta azt a saját helyi rendeletét, amely helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján korlátozni akarta, ki vásárolhat ingatlant, illetve költözhet be a településre. A szabályozás azonban csak pár hétig volt érvényben, ugyanis a település képviselő-testülete augusztus elsejével már vissza is vonta saját rendeletét.

Az már múlt héten kiderült, hogy a megyei kormányhivatal törvényességi felülvizsgálatot indított a rendelet miatt, és a mostani rendeletből úgy tűnik, nem sikerült a törvényeknek megfelelő rendeletet hoznia az önkormányzatnak.

Mezőkeresztesen a 444 is járt, hogy megnézzük milyen a fogadtatása a betelepülést korlátozni célzó szabályozásnak. A település legtöbb lakójának a romák jutottak eszébe a szabályozás kapcsán, a polgármester viszont azt mondta, a rendelet nincs senki ellen.

Az RSK is megírta, hogy a BAZ vármegyei Mezőkeresztes az első település, amely a nemrég elfogadott önazonossági törvény szellemében rendeletet alkotott, amiben megszűrik a városba beköltözni kívánókat és a településnek elővásárlási jogot biztosítanak. Ezt többen úgy értelmezték, hogy mindez a cigányok kiszorításának a céljából született, ugyanis a település vezetője már egy évtizede is nyíltan arra bíztatta a lakosságot, hogy ne adjanak el ingatlant romáknak. Stábunk ma a településen járt.

 

 

Egy válasz

  1. Roma play? mi a x.r és kit érdekel. ha nem tudnak egymás mellett normálisan élni menjenek oda ahol TÖRVÉNYILEG lehet rendet bontani. Pl India. Azt eszik iszik és úgy él ahogy akar.
    Ennyire egyszerű.
    Milyen kirekesztés?
    Ha van 20 ember egy teremben és jön valaki aki a terem közepére szarik naná hogy a 20 ember kipaterolja azt aki odax.rt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű