Bevezeti az elnöki rendszert…A nap

1. Bevezeti az elnöki rendszert, nem lesznek választások, vállalja a nyílt fasizmust.
2. Olyan kampányba kezd, amely nemcsak propagandára épül, hanem pogromokra is, kiprovokálva az ellenzék haragos reakcióit, amelyekre lecsapva betilthat mindennemű tiltakozást, kijárási tilalmat vezethet be, végső soron megérkeztünk az első ponthoz.
3. Blöfföl, hogy együtt tartsa a kondáját. Csúnya definíció, de ez illik rájuk.
4. Már maga sem tudja, melyik menekülőútvonalat válassza, mert Putyin életveszélyes rá nézve, Trumpot nem fogja érdekelni a sorsa, Kína viszont nagyon befészkelte magát, és ugyanúgy nem ereszti a zsákmányt, mint ő, ennélfogva talán az oroszoknál is magyobb veszély leskelődhet rá, nem feltétlenül az életével fizettetnék, de megtalálnák a módját, hogy tönkre tegyék őt is, a családját is, az oligarcháit is, ellehetetlenítve őket a nemzetközi térben.
Én a 4-iknek adnám a több esélyt, de, lehet, hogy mindegyik pontban leírt lehetőség játszik.

9 Responses

  1. Álmodik a vágyvezérelt újságírás; már index kommenteket szemléz a „fideszbarát” propeller.😁😂😀😁

    Megvettétek már Gyurcsány Ferenc második krimijét.

    Már Jakab Péter is kapott egy tisztelet példányt a nagy Böszmétől.

  2. Na , úgy látszik, Orbánnak nem tetszett a fapados életérzés, Tusványosra már a “honvédségi” luxus repülővel utazott osztani az észt. Ugye elvileg ez is egy magánút volt amúgy, hiszen Tusványos egy magánrendezvény , ugye.l, mégha valójában adófizetői pénzekből is fizetik.
    A brassói reptéren amúgy feltűnően nagy volt a budapestről érkező magángépek száma is, van olyan is, ami viszont rögtön az Adriára folytatta az útját…

  3. Megmaradni magyarnak a digitalizált világban is – ez a mi nemzeti algoritmusunk.
    Csatlakozz!
    https://dpkor.hu

    1. https://www.facebook.com/photo/?fbid=1213835190757284&set=a.363161329158012
      https://www.facebook.com/photo?fbid=1213802734093863&set=a.363161329158012

  4. https://www.facebook.com/photo?fbid=1213749240765879&set=a.363161329158012

  5. https://www.facebook.com/photo/?fbid=122158542260608355&set=a.122099125964608355

  6. Péter Magyar

    ·
    Orbán Viktor továbbra sem látja, hogy az emberek nem azért fordultak el tőle, mert nem érti a miniszterelnökinél egyszerűbb munkakörökben is szükséges online világot.
    Nem azért, mert nem tud otthonosan mozogni a digitális térben.
    Nem azért, mert eddig nem volt elég arctalan, digitális harcosa, aki parancsra bármelyik honfitársát képes gyalázni.
    Orbán Viktor továbbra sem érti, hogy a magyarok a miniszterelnöktől azt várják/várnák el, hogy kormányozzon.
    Azt várnák el, hogy ne a családtagjait tegye százmilliárdossá, hanem a magyar nyugdíjasoknak és családoknak segítsen, hogy ki tudják fizetni a fűtést, meg tudják venni a szükséges gyógyszereket és a gyerekeiknek szükséges dolgokat.
    Azt várnák el, hogy ne repülőrajtról hazudozzon, hanem 3 év után végre beinduljon a magyar gazdaság.
    Azt várnák el, hogy ne a magánegészségügyi beruházásokba öntse az adófizetők pénzét, hanem az állami egészségügyet igyekezzen fejleszteni.
    Azt várnák el, hogy a miniszterelnök végre hozza haza a magyar embereknek járó uniós forrásokat, ahelyett, hogy még az unokáinkat is eladósítja.
    Azt várnák el, hogy ne csak ígérgesse, de valóban állítsa is meg Európa legnagyobb élelmiszer árdrágulását.
    Azt várnák, hogy ne az oligarchái repkedjenek tízmilliárdos magángépeken, hanem a magyar emberek tudjanak működő vonatokon és járható utakon közlekedni.
    Az várnák el, hogy ne a miniszterelnök gyereke és unokája járjon tízmilliókba kerülő magániskolába, hanem az egyszerű munkások gyereke egy jó színvonalú állami oktatási intézménybe.
    Azt várnák el, hogy a magyar munkaerő élvezzen elsőbbséget a saját hazájában, ne a miniszterelnök öccse által behozott ázsiai gazdasági migránsok.
    Azt várnák el, hogy ne aljas, hazug propagandára költse az adófizetők pénzét, hanem rájuk.
    Nem uszítást és fenyegetést várnának el, hanem egy működő országot.
    A TISZA nem digitális harcosokat toboroz, hanem a fentiek megvalósításért dolgozik és minden magyar embert képviselni fog pártállásra való tekintet nélkül.
    Mi a személyes kapcsolatokban, a munkában és a valódi tettekben hiszünk.
    ui.: a fentieket kéretik kinyomtatni a “digitális” tábornoknak

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű