, „Hamarosan tetőfokára hág az izgalom”, és akkor szólítják színpadra Tóth-Szántai Józsefet. Mint beavatja a hallgatóságot, jól emlékszik az első Pont-partira, amikor anno a fiával várták a jó hírt. A rektor ezután rövid beszédében a pótfelvételi lehetőségével biztatja a kevésbé szerencséseket. Felszólításra a jelen lévők néhány százaléka (amennyire ezt hirtelenjében meg lehet ítélni) nyújtja fel a kezét, ide jelentkezett-e Miskolcra.
„Újra kell valakit éleszteni” – ez a következő (vicces) bejelentés a színpadról, érzékeltetve az utolsó másodpercek közeledtét a nagy pillanatig. A képernyőn a felvi.hu honlap képe kivetítve, ami, ugyebár, a felvételi pontszámokat hivatott hivatalosan közölni. Majd mindjárt.
Nyolc óra után befutnak az sms-ek
– Nyugi, nyugi, nyugi… – izgalmukban összekapaszkodott srácok, haverok suttogják-ordítják egymás fülébe, ahogy közeledik a perc, az sms, a nagy hír. És akkor a felszabadult üvöltés: – Felvettek! Ez az!
A műsorvezetői mikrofonból érkező újabb kérdésre, ki az, aki már tudja, hogy felvételt nyert Miskolcra, úgy tűnik, elég sokan nyújtják fel a kezüket. Tovább nézelődünk az immár az udvart teljes mértékben megtöltő tömegben, egy szőke lány kezébe temeti az arcát, sír, öleli a barátnőjét. Jó hírt vagy rossz hírt jeleznek a könnyek? Kérdésünkre megnyugtat: jót.
Kacagás, sikítás, ugrálás, mindenfelől. Már negyed 9. Ki a barátját puszilja, ki a párját csókolta; az ölelés mindenhol hasonló. Valamiféle átláthatatlan hullámokban terjed az érzelmi trauma a fiatalok tengerében, kihez mikor, melyik percben ér el a megnyugtató vagy épp felkavaró értesítés. Külön kasztot képeznek a könnyeiket törölgető anyukák, akik gyermeküket kísérték el ezen a fontos napon. Mikor elhagyjuk a helyszínt – hogy mihamarabb, még aznap este olvasóink elé tárhassuk az eddig olvasottakat –, sokan még akkor is feszült tekintettel emelik maguk elé a mobiljukat. Várják a sorsfordító fejleményt.
boon.hu
