Emberek. Ma csak 16 km volt a menet, plusz négy a boltig oda-vissza. Ebből az első nyolc tűző napon. De ez mindegy.
Átmentünk két borospincesoron – hogy miért nem tudtam úgy tervezni, itt fejezzem be a túrát! – az egyik néptelen volt, csak egy ottfelejtett, majdnem teli üveg furmint jelezte, hogy van itt élet. A másiknál néhány egység nyitva volt, a kutya eltűnt egy hordó mögött, kiderült, hogy kiraktak egy tál vizet az arra járó jószágoknak.
A szálláshoz érve véletlenül a szomszédhoz mentem be, kedvesen kezet fogtunk, mondtam, ki vagyok, majd elárulta, hogy ő csak a szomszéd, de ha gond van, van üres ágy nála.
A szállásadó nem volt ott. Mint kiderült, Hajdú-Biharban intéz valami biztosítási kárügyet. De nem baj, menjünk be, a kapu és a bejárati ajtó nyitva, kulcs a zárban, a szállásdíjat meg utaljuk el, pls, esetleg a kis fiókban is hagyhatjuk, ha készpénzzel rendeznénk, az előzőek is otthagyták. Mindezt egy másik vendég telefonján intéztem, mert a Vodának itt nincs térereje.
Nem szeretem az olyan sztereotípiákat, hogy a magyar vagy a tót, sváb, norvég, lengyel ilyen meg olyan, vendégszerető meg segítőkész. Vannak kedves emberek, meg nem annyira kedvesek. Nekem ma szerencsém volt. Ha valakit találnék, akinek van Garmin töltőkábele, az lenne a csúcs – két táska között vacilláltam, és persze, hogy a másikban maradt a próbapakolásnál.
3 Responses
magyar narancs?
Pedig vannak ilyen csoport jellemzők, csak az (ál)demokráciában nem illik róla beszélni. Meg aztán az antiszemitizmus is lábra kapna.
Jöhet a folytatás