Szúnyogok. Olaszországból és Horvátországból is ijesztő hírek érkeztek

Figyelmeztet a szakértő – emberre is veszélyes betegségek jelentek meg a közelben

Olaszországból és Horvátországból is ijesztő hírek érkeztek.

null

Olaszországban meghalt egy idős nő nyugat-nílusi vírus okozta fertőzésben. A 82 éves asszony, aki a Rómától északra fekvő Nerola településen élt, a múlt héten került kórházba, miután lázas lett. A hivatalos adatok szerint Róma térségében hat másik megbetegedést is megerősítettek. Egy 63 és egy 72 éves beteg kórházba került, kritikus állapotban vannak. A hatóságok munkacsoportot hoztak létre a járvány kezelésére.

Rusvai Miklós virológus az InfoRádióban az esetek kapcsán közölte,

a nyugat-nílusi láz Európa-szerte már meglehetősen gyakori, Magyarországon is rendszeresen előfordul,

északi elterjedésének határa már Lengyelország vonalában van.

A szakértő azt is ismertette, hogy Magyarországon 2002 óta minden évben előfordulnak megbetegedések, de haláleset eddig csak egyszer történt, 2022-ben. A mediterrán országokban viszont évente átlagosan egy-két tucatnyi haláleset van:

Olaszországban tavaly több mint 400, Görögországban több mint 200 halálos megbetegedést regisztráltak.

A fertőzés általában nagyon enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen zajlik. Esetleg enyhe légzőszervi tünetek vannak, de amikor az úgynevezett neuroinvazív törzsek okoznak fertőzést, akkor agyvelőgyulladás is kialakulhat, ez az, ami végzetes kimenetelű lehet – magyarázta az egyetemi tanár.

Rusvai azt is hangsúlyozta, hogy a vírus kizárólag szúnyogokkal terjed, és ezért szezonális:

július közepén jelentkeznek az első megbetegedések, mert addigra szaporodnak el a terjesztő szúnyogok, és egészen november közepéig tartanak a megbetegedések. A virológus azt is elmondta, hogy azt nem lehet befolyásolni, hogy milyen tüneteket okoz a vírus, ez csak a terjesztett vírustörzsön múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű