Egyszemélyes Orbán-show, csekély mérhető eredménnyel: ilyen volt belülről másfél hónapnyi Harcosok Klubja

Végignéztük, hogyan működött az a zárt WhatsApp-csoport, ahol minden reggel a miniszterelnök indította a napot, majd Menczer Tamás adott feladatot a fideszes aktivistáknak. A kijelölt cél a követők mozgósítása és az online tér elfoglalása, de a nagy áttörés egyelőre elmaradt.

A Harcosok Klubját (HK), a Fidesz digitális kampányának új fejezetét maga Orbán Viktor harangozta be és nyitotta meg, később pedig egy csak a klubtagoknak közvetített „interjút” is adott Menczer Tamásnak. A zártan (először egy WhatsApp-csoportban, július 7-től a Facebookon) szerveződő csoport általunk megismert belső üzenetei alapján a Harcosok Klubja tevékenysége eddig nagyrészt abból állt, hogy a miniszterelnök Facebook-oldalának elérését próbálták növelni a tagok segítségével. Ez kevés mérhető eredményt hozott.

lakmusz.hu

21 Responses

  1. Nyugodjál már meg WhatsApp watchdog (őrkutyuli). Már az asszonyod megmondta , hogy inkább áradjál

    „Pötyi bácsi külföldön jár Mänfrednál és vesz egy csörgőórát. Első éjszaka nem tud aludni, elégedetten hallgatja, hogy ketyeg az óra, de egyszer csak a ketyegés megszűnik.
    Pötyi bá’ felszökik, felkölti az ügyeletes feleségét is. Az félálomban kérdezi.
    – Mi a baj Pötyikém, miért keltesz fel, olyan jól aludtam.
    – Asszony, áll ez a vacak!
    – Akkor szexeljünk! Áradjál!”

    1. Nyugodj vagyok, mert tudom, hogy te meg az asszony a végspkig kitartotok a csúti hazaáruló mellett…

          1. 😁😂😀😁😂 2010,2014, 2018, 2022…

            Vona Gabesznek is volt 1,8 millió szavazója. Mi lett velük?

          1. Gratula
            Megkaptad a POSZTKÁDÁRIZMUS-t a nagy privatizélések után
            a románok meg megkapták Csau után országuk gyarmatosítását.
            Mára már semmi nem az övék.

  2. Mai házifeladat volt a klubban pl. a coca legújabb buzdításának a megosztása mellett, megadott időre és egyszerre oldalak jelentése.
    Szép is ez a harcosélet.
    Magyar honfitársaink legyilkolására buzdító posztok és a szerzőik lementését, az utókornak és a jövőbeni eljárások elindítására, csak úgy szorgalmi feladatként végzem, végezzük. Megdöbbentő hová süllyedtek ezek 15 év alatt, néhányat személyesen is ismerek, jövőre hiába törlik majd és tagadják le.

    1. https://www.facebook.com/photo?fbid=1020702426885620&set=a.388701036752432
      Ilyen gyöngyszemekre lehet bukkanni ha leszállunk a fidesz dögkútjába

    2. Ugyan már! Az okozat megelőzte az okot.A Tisza párt sehol nincs jelen a médiában.

      Még Márki-Zay Péter is megmondta , hogy a kárpátaljai magyar férfit nem verték meg ((( csak egy kis belső vérzést, idővel felszívódó vérrögöket okoztak az ukránok szeretetből.

      Hátha kegyetlenkednének vele az oroszok. A sátorcső csak a felkészítés része volt. )))

    3. Most Pottyondyról beszélsz? Őt még a Momentum sem tudta befogadni

      a Metamorfozisod: 1919-es—> AVH—>MSZMP besúgó —-> SZDSZ —-> Momentum

      „Pottyondy Edinának erről a megdöbbentő, velőtrázó és minden magyar embert méltán felkavaró esetről és az ukrajnai állapotokról egész más véleménye van, amit a Facebookon ki is fejtett egy háborús uszítással felérő posztban:

      „Kárpátalján megpróbáltak felgyújtani egy magyar templomot, és bónuszként Orbán Viktor kapott egy magyarellenes feliratot is a templom falára. Dörzsölik a kezüket a Karmelitában, korán jött a fasiszta ukrán mikulás, minden a tervek szerint alakul. Kezd beérni a legújabb gyűlöletkampány. (…) Ezt a sza…házit! Számíthatnak rá a kárpátaljaiak? Tényleg? És hogy? Hogy nem engedi be őket az EU-ba? Hogy az országuk ellen uszít? Hogy az orosz propagandát tolja? Hogy Zelenszkijt kutyapi…ázza? Hogy nem kapnak elég fegyvert meg légvédelmet a fronton szolgáló magyarok? Mindig tud mélyebbre süllyedni a felcsúti rém.”

      1
      2
    4. Valahol meg kell értened Ursula és Volodimir Olekszandrovics viharos szerelmét.
      Fokuszáljá arra, mint rám.
      Kellő tapintattal nyúljál a témához. Már a mindent felemésztő szerelemben belefogyott az
      Európai Unió Bizottságának elnöke.
      A Bilderberg-csoport tagok is csak ingatják a fejüket. 😁😂😀

      1. hosszú, uncsi, érdektektelen, semmi köze a témához
        ugyanaz a hatástalan pufogás körbe körbe, szart sem értek harcosok!
        Dolgozzatok már meg a pénzünkért, barompofák!

        1. Ezek a csaholó kutyák még nem jöttek rá, hogy nekik reszeltek, akárhogy is vergődnek. Addig is gyorsan elb@sznak rájuk néhány százmilliárd forintot az adófizetők pénzéből a semmiért. Hulladék, szűkölő söpredék, akik azt hiszik, hogy a vezérük kirángatja őket a pöcegödörből. Hát nem!!

          1. bolsevik nagyotmondás

            Ti miért nem tudtatok ilyen „pöcegödröt” csinálni az országból?
            Böszme nem önként mondott le, mint pártelnök, mint miniszterelnök?

            Orbánnak nem volt kit leváltani.

          2. Tudjuk!
            ” A brit tudósok még mindig értetlenül állnak a jelenség előtt, hogy a nyálcsorgató negatív IQ-s
            vidéki suttyó bőgatyás Fideszesek már több mint 10 éve folyamatosan felmossák a padlót a
            balliberális haladó, modern, felvilágosult intellektuális csúcsragadozókkal.”

  3. Én csak a te viharos szerelmedet látom, mellyel orbán és putyin bejáratott anuszához vonzódsz és magadévá szeretnéd tenni, harcimarci! 😀 😀

  4. Szerintem lépjen be minden fiatal, aztán trollkodjuk meg az öreg trottyokat. Feltételezem internet és ai használat terén, ha akarjuk inasba vágjuk a sok vénasszonyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű