Bezzeg Debrecen. A zöldfelületek 16 százalékos növelésével és több ezer fa ültetésével javítottak

Debrecen a németországi Heilbronn, és az ausztriai Klagenfurt mellett az első három város közé került a 2027-es Európa Zöld Fővárosa versenyben, a TOP3-as listát pénteken hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság.

A címre a százezer lakos feletti városok pályázhatnak

Debrecen élen jár a fenntarthatóságban, s a legmagasabb pontszámot érte el az Európa Zöld Fővárosa 2027 címért versengő döntősök között.

„Kiemelkedik a biodiverzitás, a zöldterületek és a fenntartható földhasználat, valamint (…) a körforgásos gazdaság terén”.

A zöldfelületek 16 százalékos növelésével és több ezer fa ültetésével javította városi környezetét a város mikroklímájának javítása érdekében.

A városokat az éghajlatváltozás, a szennyezés és a biológiai sokféleség csökkenésének hármas bolygószintű válságával kapcsolatos városi környezeti kihívások kezelésében elért eredményeik és ambícióik alapján választották ki.

Az Európa Zöld Fővárosa 2027 győztesének kihirdetése Vilniusban (Litvánia) lesz október 2-án, a győztes 600 ezer eurós jutalmat kap.

Debrecenben az elmúlt években fiatal helyi szakemberekből megalakult a zöld munkacsoport, elindult a Future of Debrecen mozgalom. A Civaqua-program keretében elért a Tisza vize a városba, zöld buszok álltak forgalomba, és megkezdte a működését a Zöld Őrszem környezeti ellenőrző rendszere. A Debreceni Egyetem és a város közötti együttműködés keretében elkészült a Zöld Kódex, amely ötvözi a város legfontosabb stratégiáit és megfogalmaz félszáz fenntarthatóságot szolgáló intézkedést – írták a közleményben.

3 Responses

  1. ugyanez a fityesz kiliánban több száz fát vágott ki, haverok rendelő mutyija miatt

    1. Amennyiben Veres Pál és Varga Andrea fideszesek. Ők hagyták jóvá a fakivágásokat.Pedig még népi ellenállás is volt, amit figyelmen kívül hagytak, annyira zöldpártiak. Mikor mi volt az érdekük.

Hozzászólás a(z) cati zsóci bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű