Magyar Péter egyre erősebb

Bár nem kapott meghívót Tusványosra, Magyar Péter mégis a felmérések élén áll.  A Republikon intézet legújabb kutatása azt mutatja, hogy a TISZA Párt tíz százalékkal megelőzi a Fideszt az elkötelezett választók körében. Magyar Péter kijelentette, hogy hatalomra jutás esetén felülvizsgáltatná az Orbán-vezetés alatt megvalósult nagyobb volumenű fejlesztéseket, közben pedig határidő előtt publikálták vagyonnyilatkozatukat a TISZA Párt EP-képviselői.

 

Stabil vezetés a felmérésekben: Kétszámjegyű előny a biztos szavazóknál

A Republikon júliusi közvélemény-kutatása megerősíti Magyar Péter növekvő politikai erejét. A felmérés szerint a teljes népesség körében 6 százalékponttal vezet a TISZA a Fidesz-KDNP előtt: 31, illetve 25 százalék szavazna a pártokra.

Még markánsabb a különbség a biztos szavazó pártválasztók körében, ahol a TISZA vezetése már kétszámjegyű: 43 százalék szavazna Magyar Péter pártjára, míg a Fidesz-KDNP-re csak 33 százalék. Ez 10 százalékpontos előnyt jelent.

A kisebb pártok közül a Mi Hazánk 8, a DK 6, a Kutyapárt 4 százalékos támogatottsággal bír a biztos szavazók körében. A kutatók megjegyezték: minden hónap, amely jelentős TISZA-fölénnyel zárul, megnehezíti a Fidesz legyőzhetetlenség-mítoszának fenntartását. Az elemzés szerint bár kétpólusú a jelenlegi politikai verseny, a biztos szavazó pártválasztók negyede továbbra sem a két nagy párt egyikére tervez szavazni, így van még tér felmutatni ellenzéki alternatívát 2026-ra.

A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült július 7-8. között, és nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. A hibahatár ±3,5 százalék.

15 Responses

  1. Tudjuk! Baján elmondta Lázár.😁😂🤣
    https://www.youtube.com/shorts/5JprjRPxcJg

    1. Ki az a lázár? Ja, aki még jobban szétcseszte a döglődő vasutat? Aki Mátyás királyként járja az országot és mindenhol előadja a kurmány baromságait az összeterelt fideszcselédeknek, aztán csodálkozva veszi észre, hogy utálják, mint a sz@rt?

      1. „szétcseszte a döglődő vasutat”
        Ja, ja két év alatt
        Még a teheszállítást is odalökte Nyugatnak. A mozdonyokat elküldte Irakba a Vadai Ágnes tankjai után. A vasutvonalak átépítésekor mindent a magyar gyártóktól vásárolt
        (sóder, sínek, rézvezetékek, szögacélok, burkolatok, elektroníka, stb) csak a cigány alvállakozók élőmunkáját igényelte az EU-tól.😁😂🤣😃😄😀, hogy az euró milliókkal sefteljen.

  2. 100%. Ha Niedermüller eftás bitcoin bányász veje Horn Gabesz ezt mondja, akkor az úgyis van.
    😁😂🤣😃

    1. Majd jövőre, tavasszal rádöbbensz pedofilkám, hogy véget ért számotokra a jó világ! Addig is kergesd a rózsaszínű álmaidat, fotelharcos! 😀 😀 Annál keserűbb lesz a felébredés, fidkány!

      1. ja, ja
        és mi lesz a választás másnapján?

        akasztani is fogtok?
        Odabasztok az 1979-es Bethlen Alapítványnak?

        „1979 Karácsonyán 65 jeles hazai személyiség, köztük a már elhunyt, Barcsay Jenő festőművész, Benda Kálmán, Juhász Gyula, Hanák Péter és Makkai László történészek, Illyés Gyula, Fodor András, Jékely Zoltán, Nemes Nagy Ágnes, Szécsi Margit, Vas István és Zelk Zoltán költők, Németh Lászlóné, illetve Jócsik Lajos, Mészöly Miklós, Páskándi Géza írók, Huszárik Zoltán filmrendező, Czine Mihály és Kiss Ferenc irodalomtörténészek, Borsos Miklós és Somogyi József szobrászok, Juhász István, Juhász Pál, Levendel László, Szabó Gábor és Zsebők Zoltán orvosok, Nemecz Ernő vegyész, Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre színművész aláírásával kezdeményezett független magánalapítványunk a korabeli kommunista vezetés ellenzése közepette, hat éves küzdelemmel vívta ki működésének hivatalos jóváhagyását.

        A térségben elsőként létrejött legális új polgári összefogás alapítói: Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány – a hazai és külhoni magyarok áldozatkészsége, kurátorai munkája révén– anyagi, szellemi és lelki támogatásával, ösztöndíjaival és díjaival úttörő szerepet vállalt a nemzeti összetartozás szolgálatában, a Közép-európai szellemi együttműködésben, mai határainkon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek, értékeinek népszerűsítésében, a magyar-magyar kapcsolatok ápolásában…”

      2. Viktor mesélte:
        😁😂😀😁
        „A katolikus pap és a rabbi karamboloznak.
        Mindkét kocsi totálkáros lesz.
        Kiszállnak és megszólal a rabbi:
        – Kedves paptársam. Az valóban Isten csodája, hogy épek maradtunk, erre inni kell.
        Ezzel benyúl a zsebébe, előveszi a szilvapálinkás üveget és átnyújtja a katolikus papnak.
        Az meghúzza, visszaadja, a rabbi pedig elteszi a zsebébe.
        – Maga nem iszik? – kérdi a pap.
        – Én megvárom a rendőrséget”

      1. Mit gondolsz Lévai Anikó miért szervezett ennyi vacsora estét a Putyin házaspárral?

        „2007-ben Gyurcsány Ferenc által meglátogatott szaranszki finnugor csúcstalálkozón Putyin elnök még egy csárdást is eltáncolt a Debreceni Hajdú Együttes egyik tagjával. Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin a szaranszki repülőtéren is folytatott kétoldalú megbeszélést. A magyar sajtót a kormányfő úgy tájékoztatta, hogy ez a találkozó lehetőséget adott a kétoldalú viszony villámleltárának elkészítésére, így természetesen a magyar–orosz gazdasági együttműködés és kereskedelem mérlegének megvonására, jövőjének felvázolására.”

      2. Figyu! Már Trump, Erdogan, Hszi Csin-ping seggnyalói is vagyunk.

        Vagy nem ők négyen a 3. világháború győztesei?

        Oroszország NATO nyomás negligálása
        USA, fegyvereladás
        Törökörszág vallási térnyerés
        Kína gazdasági térnyerés az orosz Délen

  3. Osztán Platós Petya miniszterelnök jelölt lenne? Hol és ki jelölte annak? A présember felesége?

  4. Magyar Péter egyre erősebben műveli az öntökömbökést. Nem újság. 😂😁

      1. „A Reichstag felgyújtása (németül: Reichstagsbrand) a német parlament épületét pusztította el 1933. február 27-én. A gyújtogatást egy magányos holland kommunista, Marinus van der Lubbe követte el, aki semmilyen párttal nem állt kapcsolatban, ám igencsak bántotta a munkásosztály helyzete, így az épület felgyújtásával kívánt tiltakozni, és ellenállásra serkenteni a munkásokat. A férfi láthatólag zavart volt, amikor rátaláltak, és félmeztelenül mozgott a Reichstagban. A tűz nagyon gyorsan terjedt szét az ülésteremben, magas lángcsóvát hagyva. A tüzet megfékezni lehetetlen volt, a gyönyörű épület teljesen kiégett.

        Hitler gyorsan kihasználta az adódó alkalmat és a felelősséget nagyon hamar a kommunistákra hárította, elérve pártjuk betiltását. A tűzvészt kihasználva Hitler elérte, hogy felfüggesszék a weimari alkotmány legfontosabb pontjait, és parlament nélkül, szükségrendeletekkel kormányozhasson. A kommunista mandátumokat megsemmisítette, a párt tagjait az ekkor felállított koncentrációs táborokba hurcoltatta. Ezt követően megszavaztatta a felhatalmazási törvényt. A hadsereget nem az alkotmányra, hanem saját személyére eskette fel. Megsemmisítette a demokráciát, diktatúrát vezetett be. Valójában sokakban már akkor felvetődött, hogy a tűzvész kizárólag a nemzetiszocialisták érdekét szolgálta. A Georgi Dimitrov és más Berlinben élő kommunisták ellen indított perben Dimitrov és társai bűnösségét még a korai Hitler-korszak bírósága sem állapította meg, mivel a Gestapo egyezséget kötött a szovjetekkel átadásukról.”

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű