
Legyen Miskolc cool, vagyis egy hűsítő úti cél
Minderről Kassay Tamás, a MIDMAR Nkft. kommunikációs és marketing vezetője beszélt a Miskolc Televíziónak, aki szerint Miskolc coolcation úti cél lehet, hiszen számos ajánlatot tud biztosítani azoknak, akik az új utazási trend jegyében cool vagyis „hűvös” nyaralásra vágynak. Az egyedi természeti adottságok, a Bükk közelsége, a túraútvonalak, a barlangok, az erdei kisvasút, az Avasi pincesor, a Hámori tó, mind-mind olyan élmények, amelyek felveszik a versenyt a nemzetközi versenytársakkal is. A város turisztikai vállalata ezért fontosnak érezte, hogy csatlakozzon a globális trendhez, és előtérbe helyezze a cool ajánlatokat.
Korábban írtuk
Na, ennek Toca nem fog örülni. Miskolcnak nincs egy vasa sem az idegenforgalom fejlesztésére?

Nulla forintból turizmust? Segítségért könyörög a Visit Miskolc (MIDMAR Nkft.) egyik vezető munkatársa.

A Telekom Hello Biznisz zárt Facebook-csoportjában – amely kilencezer tagot számlál – segélykiáltással felérő poszt jelent meg nemrégiben Kassay Tamás marketing-szakembertől, aki február óta a Miskolc önkormányzata tulajdonában lévő, turisztikáért felelős Visit Miskolc (MIDMAR Nkft.) egyik vezető munkatársa. Fotó: Archív
“Kedves szakértők! Csoporttársak! Segítsetek nekem, hogyan lehet marketingelni, kommunikálni 0, azaz zéró forintból. Felajánlásokat (felület, podcast, videó, magazin), bármilyen támogatást (pályázati tippek, pályázatírás) köszönettel elfogadunk. A téma turisztika és egy vidéki város újrapozicionálásáról van szó” – fogalmaz bevezetőjében a szakember.
“A helyzet olyan szinten nehéz, hogy összesen van a feladatra 1 emberünk és nulla darab eszközünk, meg én, mint vezető, akinek számos termékfejlesztési és reprezentációs feladatom is van külföldi kiállítási jelenléttel, kormányzati kapcsolattartással és helyi szolgáltatókkal való együttműködéssel” – vázolta mélyebben a helyzetet Kassay Tamás. Ezért aztán minden apró ötletet és segítséget nagyon megköszön, hogy ki tudjon tartani a feladata mellett.
Később a posztokból kiderült ez a szánalmas lévő város Miskolc.
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József már a választási kampányban is, de később minden egyes posztjában, megnyilvánulásában hitet tett amellett, hogy a megyeszékhely kiugrási lehetősége a turizmus.
A nagyívű tervek megvalósítására le is cserélték az önkormányzati tulajdonú MIDMAR vezetését. Az ügyvezető igazgató Fekete-Angyal Enikő lett.
MISKOLCOT A TURIZMUS FOGJA KUHÚZNI A CSÁVÁBÓL?


15 Responses
Egy egyetemista visszaköveteli a tandíját, miután rajtakapta professzorát a ChatGPT használatán ⬇️
Ezt már Kriza us elsütötte, aztán mnégsem lett a turizmus a város kitörési pontja.
Hogy akartok ide turizmust, amikor
1) a látnivalók zöme épp tartósan nem üzemel
2) meg sem lehet találni a tourinformot, próbálkozzon valaki a közúti „információs” jelzések alapján odatalálni
3) idönként parkolóhelyet sem lehet találni a közelében
4) a szomszéd kapualjat ürülék és vizelet illata lengi be
5) a falusi búcsúk szintjét megcélzó, panellakókra szabott Csengey-kertes, borangolásos, zsibvásáros attrakciók még a közeli szlovákiából sem csábítanak ide látogatókat
6) akinek ellenvéleménye van, ugorjon át Kassára, vagy nézze meg Eperjest, Lőcsét, aztán visszatérhetünk a kérdés megvitatására
stb.
Köszönjük Gáti! ülj vissza az erkélyre a távcsővel és sasold tovább a tilosban parkolókat vén hülye…
Szopkó Tibor
2024-ben Miskolc helyi adóbevétele 23,5 milliárd forint volt. Ennek csupán 0,8 százaléka volt az IFA, azaz az idegenforgalmi adó. A turizmusban tevékenykedő vállalkozások iparűzési adóját és minden egyéb járulékos bevételt beleszámítva sem jelentős hozzájárulás a városi büdzséhez. Ennek alapján tegyük a szívünkre a kezünket, és nézzünk magunkba: tényleg ez a stratégia fog bőséget teremteni Miskolcon?
Érdekes, hogy erre nincs pénz, de az új jegyző 2,5 milliós fizetésére meg sportállásokra igen…
sületlen hablaty. kriza és csöbör miskolcot tönkretették.
zéró turizmus, zéró profizmus.
A lúgos orvos ügyében az áldozatot hibáztatták. Most az az ember lesz a legfőbb ügyész, aki ebben társtettes volt. Szégyen!
A Fidesz szerint sérti Magyarország függetlenségét az, aki eltörölné a határon túliak szavazati jogát. Szerintem meg nem!
Már közel 30000-en jelezték, hogy érdeklődnek a vasárnapi civil tüntetés iránt! Legyünk is legalább ennyien! Vasárnap 17:30 Kossuth tér! Te ott leszel?
A marceting manager szagember kezd besokallni. Azt hitte,elég elmondania Miskolcról azt a közhelyet,amit Móricz Zsigmond már 100 éve elhintett.Egy lepkefing találkozott az acél város tehetelenségével. Rávilágított az eddig általunk teljességgel ismeretlen tézisre: komoly fejlesztésekhez sok pénzre van szükség.Tomika! Köszönjük szépen, mennyivel tartozunk?
a midmaros új igazgató már távozni készül, nem tartott sokáig, egyre többen jönnek rá a toca lufira a saját embereik közül is, szar lehet betonra esni arccal
A hirek szerint az új jegyzővel meg a két új” titkárnőjével” (köztük b@Xs jól beválasztott tocaCX
Nincs itt baj. Csak toljátok tovább a sok facebookos lelkendező posztot. Szarjátok le a valóságot. Nem kellenek ide szakemberek. A facebook mindent kibír.
Ezt igen Kriza is elsütötte,rábízta Czinkné Sztán Anikóra a Turizmust ésXitte anno. Oka volt ,hogy elküldte akkor,Tóth Szántaiék pedig most nagyon mellényúltak vele. Hibáról hibákat követ el Czinkné./bújkál/
Lefolyókat posztol a takarítással,csakhogy ezt alapból takarítani kellene a Városgazdának. Ez lenne a feladatuk.
A kepviselői feladatát pedig hiányosan látjA el ! Lássuk az építkezést amit Hegedűs Andrea terjesztett a parlament elé és a lakosság elé.
Czinkné mit csinál a virágültetésen kívűl ,es a takarításon kívűl.?
Bújkál ,a lakossagot annyira nem tiszteli meg,hogy ösdzehívja es elmondja az igazat nekik. Milyen ember ő ?
Pozicó az kell , Bükk városa , minden 4 évben ,, újra pozicionálás ,, egyszer tessenek már valamit végig csinálni és a városi költségvetésben szerepeljen