1923 óta a szennyezettség miatt tilos volt fürdeni a Szajnában. A tavalyi párizsi olimpia előtt 1,4 milliárd eurós programmal igyekeztek megtisztítani a francia főváros folyóját, versenyeket is tartottak benne, itt nyert aranyat Rasovszky Kristóf is, a triatlonosok is úsztak benne, de nem volt mindenki számára meggyőző a víz tisztasága. A szervezők szerint a versenyek előtt lehullott nagy mennyiségű csapadék is felelős volt azért, hogy tavaly nem volt igazán tiszta a Szajna.

Most viszont a civil számára is lehetővé teszik a fürdőzést. Három helyet jelöltek ki, egyet az Eiffel-torony közelében, egyet a Notre-Dame-székesegyház mellett és egyet Párizs keleti részén.
Telepítettek öltözőket, zuhanyzókat, strandbútorokat, egyszerre 300-an strandolhatnak a kijelölt helyeken augusztus végéig. A strandok ingyenesek. (BBC)

8 Responses
Hozzd az 1.4 milliárd eurót és még a Pece patakban is fürödhetsz. Fürdőlepedőt a TTTT
( TTTT = Tulipán Tömb Thin Tank) adja számodra. Piskos jó szervezőik vannak.
ok zsóccai, megyünk, de előbb a zsóccai pisiben fürödjön meg az összes nyilas misi házas. a lóhugyáldát a kheriza félét (tudod bandyka) majd áttelepítjük a sámán féle lovagi tornák teréről.
Jó lesz Bandyka?
Mutatom a Fehérje-karbamid-ammónia körödet (leegyszerűsítve):
a fogyasztott fehérjéd aminosavakra bomlik, felszívódik a belekből
a máj szabályozza az aminosavak arányát, mennyiségét
a feleslegben magadhoz vett fehérje és nitrogén karbamiddá alakul a májban
sejtek fehérje–anyagcseréje zajlik, melynek során nitrogéntartalmú bomlástermék is keletkeznek
ezeket a máj szintén karbamiddá alakítja
a karbamid jelentős része a veséken át a vizelettel kiválasztódik
a májkarbamid kisebb része visszajut a belekbe, ahol mikrobák ureáz enzimmel ammóniává hasítják
a karbamid jelentős része a vizelettel távozva illékony ammóniagázzá alakul
az ammónia kis mennyiségben is szövetkárosító: szem, légutak makkod nyálkahártyájának irritációját okozza. Ezért lihegsz naponta.
Kapisga?
Ezért vagy a lovagi tornák tere ellen annyira.
Itt az ideje egy Prideügyi Minisztérium felállításának. Legyen ez Miskolcon. Jönni fog az eu-s pénz. Mindenképp meg kell előzni Pécs városát.
Fel kell venni a kapcsolatot CsehKatkával. A momentumos volt alpolgármester segít a pénzügyekben is. ( Kapcsolati tőke) Már holnap Miskolc város címerébe aranysújtásos kék dolmányos hajdú jobbjában legyen egy botmixer, baljában meg egy vibrátor.
„Tegnap a Magyar LMBT Szövetség – Hungarian LGBT Alliance eseményén aláírtam az ILGA-Europe képviselői fogadalmát! Ezzel vállaltam, hogy az Európai Parlament képviselőjeként kiállok majd a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszex (LMBTI) emberek emberi jogaiért és valamennyi ember egyenlőségéért az Európai Unióban és azon túl. Mert az LMBTQI jogok igenis alapvető emberi jogok!”
Nyugi! Ha valaki, akkor Toca ilyeneken töri a fejét.És tesz is azért, hogy ezek megvalósulhassanak.
Toca eddig semmit sem tett, ami a város fejlődését szolgálná.
nem mindegy neked?
Soha nem szavaztál a Pártonkívüliek Pártjára ( kontra 800 ezer MSZMP tag)
csak az mszp-re, a DK-ra
és minden orbánfóbiásra.
Te idióta, mikor fogod már föl, hogy nincs olyan, hogy Pártonkívüliek Pártja, no pláne nem lehet ilyen pártra szavazni sem!