Hosszú interjút adott Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak, amelyben Kubatov Gábor mellett az élvonalbeli labdarúgás szponzorációjáról is szó esett. Ebben két nagy állami szereplő érdekelt, a Szerencsejáték Zrt. és az MTVA, mindkettővel most járt le az ötéves szerződés. A hosszabbításra vonatkozó kérdésre Csányi egészen váratlan választ adott:
„Ami azonban az állami szereplőket illeti, mind a Szerencsejáték Zrt., mind pedig a közvetítési jogokkal rendelkező közmédia, az M4 Sport televízió egy-egy éves kötelezettséget vállalt csak, a kormányzat kérésére, a közelgő választásokra való tekintettel.”
A válasz első és még második olvasatra is meglepő. Már önmagában azért is, mert az ilyen szintű megállapodások rendre több évre szoktak szólni, így furcsa, hogy csak egy évre hosszabbítanak. Ráadásul a 2021/2022-es szezonban, amikor megköttettek a most lejáró kontraktusok, szintén országgyűlési választás volt. Így tehát nem lehet azt mondani, hogy a kormány részéről bevett szokás lenne utasításba adni az egyéves elköteleződést. A legérdekesebb azonban talán az, hogy a labdarúgásért rajongó, egykor maga is focizó magyar miniszterelnök adja ukázba azt, hogy ne köteleződjön el a két állami társaság több évre. Mindezt pedig a választások miatt.

De vegyük csak végig! Orbán Viktor 15 éves kormányzása alatt a politika teljesen átitatta a labdarúgást, annak követése, megjelenés a kiemelt Fradi- meccseken már szinte egyfajta fokmérője lett annak, ki mennyire jó fideszes, és ugyanezt közvetítik, sugallják a fideszes politikusok is, amikor egy-egy sikert, jobb eredményt (akármelyik sportágból) nem hagynak szó nélkül a Facebook-oldalaikon. Az az Orbán Viktor, aki számolatlanul önti a pénzt a sportba, kiemelten a labdarúgásba, aki szinte minden valamire való városba milliárdos új stadionokat húzott fel, aki képes számtalan új csatornát találni, amelyen keresztül közpénzt tud áramoltatni a klubokhoz, most azt mondja, hogy állj, és netovább, egy évre elég leszerződni, hiszen jövőre választás lesz.
Lehet elsőre most érthetetlen a gondolatmenet, pedig valójában teljesen logikus Orbán Viktor szemszögéből nézve.A sport a kormányzati politika szerves részévé vált, a sikereket sajátjaiknak tekintik, így nem szeretnék, ha esetleg egy új kormány esetén elért sportsikerrel más dicsekedne.

14 Responses
tudnék neki egy sokkal jobb megoldást
Nem kell erre készülni. Dől ez majd magától.
És nem csak a foci. Más sportágban is válságos helyzet fog előállni.
Egyértelmű, hogy a sportszövetségek élére azért tettek fideszes politikusokat, hogy a kicsatornázott pénzek útját igazgassák. Ez a rendszer teljesen le fog állni kormányválltás esetén. Ez pedig működésképtelenséget fog előidézni a lopásra felépített rendszerekben.
bárcsak jutna mindegyik az FC Olt Scornicești sorsára 😀
ahogy Orbán Ráhel sem tud a NER-en kívül saját lábon állni úgy a magyar foci is össze fog omlani, ha már nem öntik bele a közpénz százmilliárdokat.
Nyugod már le! A miskolci Városháza tornyának volt müezzinje ( 8 óránként a 4 égtáj felé sajtó tájékoztató) beperelte már Bükkszentkereszt települést a név bitorlásért? Mi lesz ha a villa köré épül majd meg a Bükk városa és a miskolci szinfonikusok a „herkulesfürdői emlék” átíratát fogják játszani „Parizeusfürdői emlék” címmel?
https://www.facebook.com/reel/1479026086702244
na ezt meg aztán ki nem szarja le?
dolgozzál meg a pénzemért, nyomorult!
ne dögöljön bele csak maradjon zöldség
olyan ágybaszarós, elektrosokkos
azt is a sitten természetesen
Anikó asszonyt kötelezném, hogy ápolja őt.
Remélem az átok visszahull rátok
az átok az is egy fideszes kiváltság, nekik lehet, sőt
A vasárnapi újságok szerint Orbán 2010-től minden héten hétfőn megbukik.
Nem elég ez Nektek?
az a jó orbánban hogy neki már elég egyszer megbukni, aztán gémóver örökre 😀
a meneküléstől a nyilvános megőrülésig minden is lesz
meg kurva nagy röhögés, ünneplés
szánalom az nem lesz
ahogy csXut sem sajnáltuk, úgXy csak egy szörnyeteg
Azért Orbán még gyorsan épít egy ötszáz fős horvát faluban egy stadiont a magyar kormány pénzén:
https://telex.hu/sport/2025/07/05/vardaroc-horvatorszag-stadion-magyar-kormany
még egy ok az egymillióhoz, hogy könnyen menjen majd a szax a sírján, ha odeférek
hé fiúk
Üdv,
BOROS BANDY