HAJRÁ, CSAJOK

514339120 1183205410278087 492329949495878074 n

HAJRÁ, CSAJOK❗️💪
👩🏼 2017 július 1, azaz Semmelweis-nap óta nők már mentőápolóként és mentőgépkocsivezetőként is teljesíthetnek szolgálatot, míg korábban erre csak mentőtisztként, vagy orvosként volt lehetőség.
👏 Azóta bajtársnőink nap mint nap bizonyítják, hogy nem csupán képesek helytállni a mentésben, de kiemelkedő szakmai színvonalon űzik hivatásukat, mi pedig végtelenül büszkék vagyunk rájuk.
🚑 Ma, a magyar egészségügy napján országszerte bajtársnőink száza veszi fel és adja le szolgálatát. A Közép-dunántúli régióban négy mentőállomás bajtársnői is nemrég indultak haza 24 órás műszakuk után, hogy jól megérdemelt pihenésüket tölthessék. Az első képen Zirc Mentőállomás 19/91-es esetkocsi tegnapi egységének női tagjai, Dr.Börcsök-Forró Judit Kitti mentőápoló és Vörösmarty Nikolett mentőtiszt láthatóak. A második fotón veszprémi bajtársnőink, dr. Tamás Judit szakorvos, Surányi Lívia mentőápoló és Burdon Nagy Viktória mentőápoló szerepelnek. A harmadik képen Havasi Rita, móri mentőtechnikust, a negyediken pedig Mádi Dorina székesfehérvári mentőápolót láthatjátok. Az utolsó képen Pintér Veronika mentőtiszt bajtársnőnk szerepel, aki a mai napon vigyáz Pápa környékére.
❤️ Lelépős bajtársnőinknek jó pihenést, a ma is szolgálatot teljesítőknek eseménymentes napot kívánunk! Köszönjük áldozatos munkájukat!

504376439 1183205376944757 2755521829493507477 n
515494087 1183203983611563 8111543878983717203 n
514414424 1183203903611571 4248706771589798581 n

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű