A múlt köde. 2025.01. Aztán Martini mégsem rúgja be a motort

Tegnap. Az igért helyek továbbra is zárva.

Martini berúgta az Ellipsum motorját. Ezer vendég egy napon

 2021-ben az Ellipsum wellness részlegének szaunája égett le, majd 2024-ban a Barlangfürdőben is tűz ütött ki.

Míg utóbbi még mindig zárva tart, az Ellipsum wellness részlegének újranyitására végre van remény: 2025 első felében tervezik ismét megnyitni a négy éve nem üzemelő létesítményt.

Az Ellipsum, amely az egykori Miskolctapolcai Strandfürdő helyén működik, eredetileg 2015-ben nyílt meg, majd 2021-ben bővült élményfürdővel. Martini Emil, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója szerint a wellness részleg újranyitására jelentős igény mutatkozik. A felújított egységben fitnessterem és szaunavilág várja majd a látogatókat, ami tovább növelheti a komplexum vonzerejét.

A fürdő jelenlegi népszerűségét jól mutatja, hogy 2024 végén 20 százalékos vendégforgalom-növekedést értek el az előző év azonos időszakához képest. A két ünnep között mintegy 5000 fürdőző kereste fel a létesítményt, kiemelkedő volt december 28-a, amikor közel ezer jegyet értékesítettek. A szilveszteri rendezvény is nagy sikert aratott: körülbelül ötszázan köszöntötték az új évet zenés program, vacsora és pezsgős koccintás mellett.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű