
Februári évértékelőjében Orbán Viktor üzente meg a Pride szervezőinek, hogy „ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével”, de a jelek szerint a kormánynak volt kár ennyi energiát ölnie a rendezvény elleni kampányba, mert várhatóan idén is lesz felvonulás. A Fidesz egyre nehezebben kerülheti el az arcvesztést a Pride ügyében – állítják lapunknak politikai elemzők, akik arról is beszéltek a HVG-nek, mi lenne, ha a kormány csöndben kiszállna a csatából, vagy épp ellenkezőleg, még jobban beleállna.

Valójában a Tisza Pártot akarta kelepcébe csalni a Fidesz, amikor jól kitervelt provokációként betiltotta a Pride-ot, de úgy tűnik, nem jött be a számítás – vélekedik Hunyadi Bulcsú, a Political Capital szakmai vezetője. Ha Magyar Péter beleállt volna a felvonulás ügyébe, azzal a kormánypártnak nem csak saját témáitól (pl. korrupció, rossz kormányzás, elégtelen szolgáltatások) sikerült volna eltérítenie, de egyúttal olyan identitáspolitikai szerepbe szorították volna, ami akadályozta volna, hogy nagyobb számban szerezzen szavazókat a jobboldaliak körében. Ugyanakkor arra is lehetett számítani, hogy ha cserben hagyja a megtámadott kisebbségeket, akkor a liberális ellenzékiek fordulnak el Magyartól.
Csakhogy az utóbbi hónapokban kimondottan működni látszik egy spontán „munkamegosztás” Magyar és más ellenzéki és civil szereplők között, amely ezt a csapdát visszájára tudja fordítani – mondja az elemző. Magyar maradt a saját témáinál, a hatalom különféle jogkorlátozó kísérleteivel szemben pedig más csoportok szerveződtek meg, és értek el eredményeket. A kormány meglehetősen gátlástalan kampánya, amivel most éppen az LMBTQ közösség tagjait vette célba csupán annyira volt jó, hogy saját táborát egy újabb ügy mentén összefogja; a kihívót nem sikerült kizökkenteni. A friss Medián-felmérés szerint egyrészt nem fordultak el Magyartól a liberális, fővárosi és nagyvárosi szavazók, másrészt gyakorlatilag beérte a Fideszt a kistelepüléseken is.
Most pedig könnyen a kormányra csukódhat a csapda, amit Magyar kikerült. A Fidesz egyértelművé tette, hogy a Pride rossz, veszélyes és mindenekelőtt: tilos. Mint emlékezetes az idei évértékelőjén maga Orbán Viktor fogalmazott úgy a felvonulásról:
Azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő.
A negatív kampánnyal és fenyegetőzéssel azonban, úgy látszik, nem sokakat sikerült elrettenteni a részvételtől, az alkotmány- és törvénymódosításra pedig Karácsony Gergely talált jogi megoldást azzal, hogy június 28-ára önkormányzati rendezvényt hirdetett.
A hatalom ezen a ponton már maga is érzékelhette, milyen kínos helyzetbe lavírozta magát, ezért egy újabb lépéssel tovább ment, hogy a szervezőket és résztvevőket elriassza.

3 Responses
De !
Márpedig de képesek erővel szétkergetni mindenkit akár az „Orbán kolbásszal” is ha kell mert ha betiltotta a fidesz a pride rendezvényt akkor mindenki aki részt vesz rajta szétkergetnek hazazavarva mindenkit. Befenyít mindenkit majd a fidesz, hogy nem lesz itt semmiféle buzulás. Végkifejlet 2006 lesz vagy mini majdan még nem tudni de a két erő egymásnak fog most feszülni rendesen mert pride-sok márpedig vonulni fognak sőt európa legnagyobb pride-ja lesz Budapesten nemzetközi politikai garnitúrát is felvonultatva a fideszesek márpedig betiltották rendezvényt ők nem engedik. Hát érdekes lesz mi lesz. Kötélhúzás effektus „húzd meg ereszd meg” vagy pedig az lesz, hogy „szétszakad a kötél” vajon a pridesoknál vagy fidesz karharalomnál „szakad majd el a cérna hamarabb”?
amikor joxx hátán csattog orbán kolbásza, tisztára mint a régi szép koleszos időkben