Az UK Post Office rendszeresen összeállítja Városi Barométerét , amelynek célja, hogy különböző faktorok alapján megvizsgálja, mennyibe kerül egy hétvégi kiruccanás Európa 38 legkedveltebb úti célján. Ehhez többek között a két főre vonatkozó szállásdíjakat, a háromfogásos vacsorák árát (2 főre), a repülőtéri transzferek díjait, a látványosságok belépőit és egy városnéző buszos túra költségeit vették figyelembe. Az árakat az adott városok turisztikai irodáitól kérték be, a szállásdíjakról pedig a hotels.com felületén tájékozódtak – utóbbi esetében háromcsillagos, városközponti hoteleket választottak, időpontnak pedig június 6-8-at szabták meg.
Fotó: Irány az olcsó Lidl
Riga tavaly még csak a hatodik helyen szerepelt, mivel viszont az árak 15 százalékkal kedvezőbbek lettek 2024-hez képest: egy háromnapos júniusi kiruccanás két fő számára most minden programmal és a szállással együtt 298 euróba, tehát nagyjából 120 ezer forintba kerül – hívja fel a változásra a figyelmet az Euronews.
Második helyen is egy balti város, Vilnius szerepel: Litvánia fővárosában ugyan nem sokat változtak az árak tavalyhoz képest, de mindennel együtt még így is ki lehet jönni 300 euróból, tehát közel 121 ezer forintból.
Közülük Varsó bizonyosult a leginkább pénztárcabarátnak: a főváros tavaly még csak a 10. helyen szerepelt, de 13,2 százalékos árcsökkenésnek köszönhetően idén már a 3. helyre tudta feltornázni magát. Itt a múzeumokkal, a 48 órás turisztikai utazási kártyákkal, a háromfogásos vacsorákkal és a szállásdíjakkal együtt 132 ezer forintból meg tudunk úszni egy júniusi hosszú hétvégét másodmagunkkal. A 7. helyen álló Gdanks tengerparti városában ugyanezért nagyjából 141 ezer forintot kell kiadnunk, míg a 8. helyezett Krakkóban átlagosan némivel többet, körülbelül 143 ezer forintot kérnek.
- Riga, Lettország (120 ezer forint)
- Vilnius, Litvánia (121 ezer forint)
- Varsó, Lengyelország (132 ezer forint)
- Podgorica, Montenegró (134 ezer forint)
- Lisszabon, Portugália (139 ezer forint)
- Lille, Franciaország (140 ezer forint)
- Gdanks, Lengyelország (141 ezer forint)
- Krakkó, Lengyelország (143 ezer forint)
- Porto, Portugália (145 ezer forint)
- Zágráb, Horvátország (148 ezer forint)
Budapest a kutatás szerint a 15. helyen áll 162 ezer forintos összköltséggel. Fővárosunkat közvetlenül Tallinn (14.), Athén (13.), Prága (12.) és Pozsony (11.) előzte meg.

- Helsinki, Finnország (-20,2% – 21. helyezés)
- Porto, Portugália (-15,5% – 9. helyezés)
- Riga, Lettország (-15% – 1. helyezés)
- Varsó, Lengyelország (-13,2% – 3. helyezés)
- Amszterdam, Hollandia (-12,9% – 33. helyezés)
A felmérés részleteiről, a vizsgált faktorokról és a pontos árakról ezen a linken tájékozódhatunk.
