Többen kritikus állapotban, de halálos sérülésről nincs hír Izraelből

Három kórház adatai szerint legalább 40 ember megsérült Tel-Avivban és környékén. A legtöbb beteg közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, de néhányuk állapota kritikus. Egy nő az életéért küzd – közölte a Beilinson Kórház.

Az izraeli tűzoltóság a Tel-Avivban és környékén megrongált épületekből hoz ki embereket. Eddig 22 sérültet mentettek ki.

Fotó: JACK GUEZ/AFP

Az iráni nukleáris létesítményekben nagyon komoly kár keletkezett

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség vezetője, Rafael Grossi szerint az izraeli támadásokkal „megsemmisítették azt a föld feletti üzemet, ahol Irán 60 százalékos urániumtartalomra dúsított uránt állított elő”.

Grossi erről az ENSZ BT ülésén számolt be. Grossi beszélt arról is, hogy a sugárszennyezés megfelelő intézkedésekkel kezelhető, illetve az elsőként megtámadott natanzi létesítményeken belül radiológiai és vegyi szennyeződés van.

Grossi elmondta, nincs jele a natanzi földalatti dúsítócsarnokok elleni támadásnak, de az áramellátás elleni támadások megrongálhatták a centrifugákat. Amerikai tisztségviselők szerint viszont komoly károk keletkeztek itt is, és a csapások rendkívül hatékonyak voltak.

Ez a létesítmény sérült meg, a felvétel májusi
Fotó: -/AFP

A két névtelenséget kérő amerikai tisztségviselő arról beszélt, az első harci kárfelmérések azt mutatják, nem csak a külső rész felszíne sérült, hanem ez „egy teljes spektrumú csapás volt.”

Magen David Adom: A ramat gani becsapódás két sérültjének állapota válságosra romlott

A mentőszolgálat közlése szerint a ramat gani rakétabecsapódás két súlyos sérültjének állapota válságosnak minősül.


22:48

Többszintes épület sérült meg Tel-Avivban, tüzek keletkeztek – több ember bennrekedt

Egy toronyház keleti oldala közvetlen találatot kapott Tel-Avivban, és tűz ütött ki az épület 5. és 14. emelete között. A tűzoltóság szerint jelenleg is több lakó rekedt benn, akiket igyekeznek kimenekíteni.
Ronen Machtayev, az izraeli tűzoltóság helyettes parancsnoka elmondta: „A beavatkozást nehezíti a magasban elhelyezkedő találati zóna. Több tucat tűzoltó dolgozik az épületen belül, miközben mentési és oltási munkálatokat végeznek. Már több embert kimentettünk, de még keresünk továbbiakat.”

Joni, az épület egyik lakója a Haaretznek nyilatkozott: „Nagy robbanást hallottam, és mindenütt szilánkok voltak. Elment az áram, nem tudom, mi történt a lakásomban, de a kutyám odabent van, és nem tudom, jól van-e. Azt mondták, emeletről emeletre haladva keresnek embereket.”

2 Responses

  1. A haredik kivételével az egész ország katona. Telnek a hónapok…
    Új parancs nem jött.
    Ül az ország a mamadban.
    Most kellett volna menni választani, nem?
    Ilyenkor?
    Mikor az egész ország a mamadban ül, kivéve a katonáinkat, akik sikeresen harcolnak az indonéziai és a patagóniai fronton.
    Látjuk a híradóban.
    Kicsit kényelmetlen telefonon nézni, de évek óta itt élünk a mamadban, megszoktuk.
    De Bibi és Szara nem öregszik. Frissen, fitten vezénylik az Antarktisz elleni harcokat, pedig már bibliai korban vannak.
    Mi pedig ülünk a mamadban, és várjuk az új parancsot.

  2. „Erdoğan szombaton II. Abdullah jordán királlyal is egyeztetett. Azt mondta, Izrael Irán elleni támadásai olyan provokációnak minősülnek, „amelyek súlyosan veszélyeztethetik a térség biztonságát”. A török elnök szerint Netanjahu „agresszív és törvénytelen magatartása” globális problémát teremt a stabilitás és a biztonság szempontjából.
    (Times of Israel, Anadolu Agency)”

    Netanjahu magára húzza a környék török és arab nációit, aztán nem lesz ideje még csodálkozni sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű