A tegnapi napon, a hvg.hu-tól átvett „Lázár János ledobta az atombombát: a kormány a bevásárlóközpontokat is kinyírná a plázastop szigorításával” című cikk kapcsán küldöm ügyfelünk, a CBRE álláspontját.
„A CBRE belső irányelvei szerint általában nem kommentál jogszabálytervezeteket vagy politikai témájú fejleményeket. A korábban megjelent nyilatkozat egy szakértő egyéni, szakmai véleményét tükrözte, nem a vállalat hivatalos álláspontját. A CBRE továbbra is elkötelezett az átláthatóság és a szakmai párbeszéd mellett, és támogat minden olyan szabályozási környezetet, amely kiegyensúlyozott és fenntartható fejlődést tesz lehetővé a kiskereskedelmi és ingatlanpiaci szektorban.”
A fenti nyilatkozatot természetesen a hvg.hu részére is elküldtük.
Boncz Dániel

2 Responses
Lesz egy ilyen. Ivánnal úgy 15 éve találkoztunk először, Tel Avivban. A jaffai tengerpart fele sétálva megéhezett: “Rendelnél nekem egy ilyen shavarmát kérlek?” – kérdezte tőlem.
Rendeltem. A parton ülve pedig azt mondtam neki: “Én sosem várom el mástól, hogy a kedvemért ne egyen húst, de kérlek, te se kérd tőlem, hogy húst rendeljek neked.”
Pár másodperc szótlanság után azt mondta: “Bocs, Kris. Bele se gondoltam.” Én meg azt mondtam: “Megbocsátva. Én is mondhattam volna nemet, mikor megkérdeztél.”
Iván ez után évekig vegetáriánus volt. Manapság hetente egyszer eszik húst. Aznap mindketten tanultunk valamit. Ő vegánságról. Én határ húzásról.
Mikor 15 éve megkeresett, azt mondta: “Úgy éreztem, jó lenne beszélgetni”. Igaza volt. Most pedig folytatjuk. Csak most közönség előtt – egy vegán vacsora asztal körül.
📣 Holnap pogácsaosztás Miskolcon! 🧀🥐
Sütni jó Alapítvány holnap 1200 db friss, illatos zsúr sajtos pogácsát (összesen 30 kg!) oszt szét az Erzsébet téren, az ünnepi könyvhét rendezvényen!
⏰ Már 09:30-kor ott leszünk!
💛 Gyertek, kóstoljátok meg a szeretettel készült finomságainkat – rászorulóknak, járókelőknek, könyvszeretőknek, mindenkinek szívesen adunk!
Várunk mindenkit szeretettel! 🙌
#SütniJó #PogácsaOsztás #Miskolc #ÜnnepiKönyvhét #AdniJó