Meztelenül, ölében fürdőgatyájával vezetett egy részeg férfi Budaörsön, majd megharapta az intézkedő rendőrnőt

Anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére fektetve vezetett autót Budaörsön egy 44 éves férfi. Amikor a rendőrök megállították, miután gyanús lett nekik a bizonytalan közlekedése miatt, kiderült, hogy a férfi ittasan vezet, az alkoholszonda 0,57 mg/l értéket mutatott – írja Facebook-posztjában a rendészeti államtitkárság.

A férfit, aki azt mondta, két pálinkát ivott, de nem tudta felidézni, hogy mikor és hol, előállították vér- és vizeletvizsgálatra. Ez az alkoholmennyiség enyhe fokú alkoholos befolyásoltságnak számít, de a férfi helyzetét számos tényező rontotta. Iratok nem voltak nála, a kocsi két kereke defektes volt, lökhárítója roncsolt – az államtitkárság közleményéből az nem derült ki, hogy az autó a sérüléseket frissen szerezte-e.

Ráadásul amikor a fürdőnadrágja felvétele után megpróbálták előállítani, „a szokásos protokoll szerinti azonosítás, kulcscsomó átvétel közben hirtelen agresszíven üvöltözni kezdett. Próbált rúgkapálni, ülő helyzetéből és béklyójából menekülni, eközben ráharapott az egyik rendőrnő alkarjára” – írja a közlemény. A rendőrök nyomban földre vitték, „és a további mozgását megakadályozó intézkedéstaktikai fogás járt érte cserébe”

A férfi ellen eljárás indult, a megharapott rendőrnő csak felületi hámsérüléseket szenvedett.

4 Responses

  1. Szentkirályi Alexandrát a debilitás mélységes mély pöcegödrének fenekére dobták Rogán Antalék
    Miután a fantasztikus év egyelőre elmaradt, a gazdasági nehézségek viszont nőnek, a születésszám pedig hónapról hónapra zuhan történelmi mélységekbe, Rogán Antal kommunikációs gépezete fokozza a nyomást a legújabb képzelt ellenségen, Ukrajnán. A, hogy egy kollégánkat idézzük, „nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően undorító” ukránellenes filmetűd Szentkirályi Alexandrát löki a debilitás mélységes mély pöcegödrének fenekére, ha élhetünk ennyi képzavarral.
    Emberrablók, szervkereskedők, kábítószer, szélsőséges katonai csoportok – sorolja a csomagtartóba dobott, megkötözött kezű biodíszlet előtt Szentkirályi, mivel fenyegeti Magyarországot a három éve orosz agressziót nyögő Ukrajna hipotetikus uniós tagsága. A Telex arra is felhívja a figyelmet, hogy Szentkirályi hamis állításai a különböző ukrán bűnözőkről az orosz dezinformációs kampányok visszatérő elemei.
    Dr. Szabó Botond Zsolt 26 éves, LinkedIn profilja szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett, kicsit dolgozott az Orbán Gáspár barátai által alapított Axiómánál (ezen a csatornán mondta Novák Katalin, hogy a nők fogadják el, hogy kevesebbet keresnek a férfiaknál), jelenleg pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodán dolgozik. Ebben a tavalyi videóban azt mondja, hogy a Kabinetiroda Parlamenti Államtitkárságán vezető kormányfőtanácsos, és emellett a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságán is dolgozik. Hogy pontosan mit csinál ott, az nem derül ki, de az igen, hogy már évek óta a Mathias Corvinus Collegium hallgatója, ahol rengeteg dolgot tanult meg, például a hatékony önérvényesítést és vitázási készségeit is fejlesztette. Ezeket valószínűleg nem vetette be a videó elkészítése előtt, vagy csak komolyan vette saját bemutatkozását az MCC honlapján, ahol ezt írja magáról:
    „Nem szeretem a mainstream világát és semmi mást sem, ami unalmas vagy tömegszerű.”

  2. egy elhibázott pályaválasztás minden nyomora egyetlen arckifejezésbe sürítve
    ő csak autókázni meg gyrosozni akart munkaidőben, erről nem volt szó… 🙁

  3. Mitől áll fel olyan mesterségesen a férfi mellbimbója? Komoly aberrált háttere lehet szexuálisan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű