A szolnoki városvezetés fideszes tagjai megvonnák költségcsökkentés okán megvonnák a támogatást a rászoruló nyugdíjasoktól, számolt be a hvg.hu.
Szolnokon márciusban szavazta meg a közgyűlés, hogy a havi 150 ezer forintnál kevesebből élő nyugdíjasok évente egyszer rendkívüli támogatást igényelhetnek az önkormányzattól.
Az ellenzéki Györfi Mihály polgármester által benyújtott előterjesztés alapján a szolnoki lakóhellyel rendelkező nyugdíjasok (valamint a rokkantsági ellátásban, vagy rehabilitációs ellátásban részesülők) évente egyszer rendkívüli települési támogatást igényelhetnek, ha a családban nem haladja meg az egy főre jutó havi jövedelem a 150 ezer forintot. A támogatás mértéke 15 ezer forint, de ha az egy főre jutó havi jövedelem még a 100 ezer forintot sem éri el, akkor 20 ezer forintot adhat az önkormányzat.
Ezen kívül az önkormányzat a rossz anyagi helyzetben lévő szolnoki családoknak 10-20 ezer forintos beiskolázási segítséget is ad. A kettő együtt körülbelül 70 millió forrást igényel.
A hvg.hu a polgármester viszont azt mondta:
„A Fidesz-KDNP helyi képviselői viszont azt javasolták, hogy szüntessük meg a nyugdíjasokra vonatkozó rendkívüli települési támogatást. A hivatalos indoklás szerint így akarják biztosítani a középtávú költségvetési egyensúlyt.”
A lap kereste a helyi Fidesz-frakció vezetőjét, Töreki Andrást, de egyelőre nem kaptak tőle választ.
Salkaházi Sára Miskolc Program
Az itt élők bizalmából első alkalommal – mint Miskolc polgármestere – arról szeretném tájékoztatni Önt, hogy ígéretemhez híven tovább folytatódik a Salkaházi Sára Miskolc Program. Az immár tizedik, jubileumi évfordulójához érkezett program keretében 2024-ben is egyösszegű, 15 000 forintos támogatást juttatunk el Önnek.
A juttatás folyósítását nem szükséges kérelmezni, a 15 000 forintos összeget mindenki megkapja, aki
- a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága által igazoltan 285 000 Ft-ot meg nem haladó havi nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül,
- 60. életévét betöltötte,
- miskolci lakóhellyel rendelkezik és
- a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nyilvántartásában szereplő folyósítási vagy levelezési címe is miskolci.
A pénzbeli támogatást postai úton juttatjuk el Önhöz november 1. és december 15. között, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság nyilvántartásában szereplő címre. Az egyösszegű készpénztámogatás mellett igyekszünk színes kulturális programokkal is kedveskedni Önnek. Amennyiben kérdései merülnek fel, kérem, hívja a Salkaházi információs vonalat:
46/512-703.
Ezúton is köszönöm szeretett városunk érdekében végzett évtizedes munkáját! Bízom benne, hogy ebben az esztendőben személyesen is találkozhatunk a Salkaházi Program rendezvényein!
Tóth-Szántai József
polgármester


7 Responses
csökkentek a klán bevételei, sajátlábék éhesek, néhányan már borítanának, hogy dagatt intézkedj van még pénz ezeknél a behülyített mocskoknál!
ha nincs elég bevétele a miskolci önkormányzatnak, le kell építeni a hivatalnokok számát. Ilyen egyszerű ez.
Az emberek csak addig jók amig dolgoznak és adót fizetnek?
A nyugdijasokat meg mindig lexarják.
De ti is lesztek nyugdijasok kapcabetyárok, ha megérdemlitek majd megélni azt a kort!
„Ámberek, most nincs pénz az idősekre, Hermès-táskákra „gyűjtünk” a nerkurváknak!”
Miskolc történetének két lxélősköhaszoxxcalan polgármestere a kéhx
Meg lehetne itt is húzni a határt 150.000 forintnál, 285.000 forintnál már nem annyira rászoruló egy nyugdíjas.
Az az igazság, hogy 15 ezer forint a minimumom élőknek nem segítség. A legolcsóbb és legszükségesebb dolgokból a nagybevásárlás kb. 40.000 forint, amire havonta lenne szükség.
Azért azt mindenki mérlegre teheti, hogy a szüleinktől sajnáljuk azt a fejenként 15 ezer forintot vagy nagyjaink ágyasaitól a 10 milliós ridikült? A szolnoki vezetés is inkább felbontana néhány túlárazott NER szerződést, mintsem a nyugdíjasokon spórol. Ilyenek a választott vezetőink!
Remélem előbb-utóbb a nyugdíjas szüleink szeme is felnyílik és rájönnek, hogy kígyót melengetnek a keblükön mikor ezekre az álszent NER tolvajokra szavaznak.