Kínai alumínium nagynyomású öntvények gyártója jön Miskolcra

A kínai Huashou csoporthoz tartozó Halms 80 milliárd forintból hozza létre európai központját Miskolcon. Tíz éven belül ezer embert foglalkoztatnának, évente 1-2 millió alkatrészt gyártva.

A Halms 2023-ban Debrecenben építette fel első európai feldolgozóüzemét, ahol főleg alumínium-ötvözetből készítenek motorházakat és alkatrészeket

A Halms Hungary Kft. új autóipari alkatrészgyártó központja a Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkban fog megépülni. Az üzem alumínium nagynyomású öntvényeket és megmunkált alkatrészeket fog gyártani olyan vezető autóipari cégek számára, mint a Volvo és a Tesla. A gyártás teljes egészében újrahasznosított alumínium felhasználásával történik majd, a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági normáknak megfelelve.

A magyar autóipar újabb kínai fejezete kezdődik: a Halms autóalkatrész-gyártó cég európai központját Miskolcon építi fel, 80 milliárd forint értékű beruházással. A kínai Huashou csoporthoz tartozó vállalat három ütemben valósítja meg terveit – először 2027-ig 300 főt, majd tíz éven belül összesen ezer embert foglalkoztatna. Az üzemben évente 1-

Tóth-Szántai József polgármester a beruházást üdvözölve kiemelte: Miskolc “meghatározó pozícióba kerül Európa ipari térképén”, mivel “a világ leginnovatívabb autómárkáihoz kötődő beszállító cég érkezik”. A polgármester szerint a város célja “egyensúlyt teremteni az ipari fejlődés és környezetünk biztonsága között” – egy olyan kijelentés, amely a gyakorlatban majd meglátjuk, mennyire válik valósággá.

A miskolci beruházás különösen fontos Borsod-Abaúj-Zemplén szempontjából, amely évtizedekig a gazdasági lemaradás szimbóluma volt. Az utóbbi tíz évben azonban megduplázódott az ipari termelés, teljesítménye elérte a 4500 milliárd forintot. Az állam 148 nagyberuházást támogatott a térségben, ami számottevően csökkentette a munkanélküliséget. Persze az igazi kérdés az lesz, hogy a több mint ezer új munkahely valóban létrejön-e, és milyen bérekért kínálják majd ezeket az állásokat.

7 Responses

  1. Jó hír!így még több iparűzési adót tudunk majd fizetni az orbán családnak!

    8
    1
  2. Egyik betelepülő multi sem működik együtt magyar cégekkel, nem lehetnek beszállítók, ahogy eddig is így volt ezután is ez lesz.
    Ebben is hazudik a kormány.
    Hozzák magukkal az utolsó porrogyot is a kínaiak, meg a dolgozókat is.

  3. Éredemes megnézni a nagy ígéreaetek után az eddigi betelepülő cégeket.
    Sem a foglalkoztatás, sem a termelési ígéretek nem valósulnak meg.
    Miközben a magyar emberek adóforintjaiból 1500 milliárd forintos támogatást adott a kormány.
    Már látszik, ez sosem térül meg.
    Nagy Márton is azt nyilatkozta a közel múltban, elege van az autóipari beruházásokból.
    Nem lesz ebből igazán semmi, a támogatást felélik, és vége.
    Emlékszik még valaki az alma zselé gyárra?
    Na ugye.

  4. Nagyon jó hír! Miskolc a fejlődés útjára lépett! Az ilyen döntések is megmutatják, hogy van jövő Miskolcon!

Hozzászólás a(z) Harcos bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű