Férjes nőkkel folytatott viszonyt Pintér Béla, az evangéliumi közösség népszerű énekese

Visszavonul Pintér Béla, a keresztény dicsőítő mozgalom ismert énekese, miután kiderült, hogy az utóbb években házas nőkkel folytatott titkos viszonyt. Az énekes a múlt hét végén nyilvános közleményben jelentette be, egyelőre visszavonul.

Viharos napokat élek. Néhány elrontott döntésem miatt bűnt követtem el, ezért meg kell tennem egy fájdalmas lépést, és határozatlan időre le kell tennem a lantot

– írja az azóta már letörölt bejegyzésben az énekes, aki rendszeresen szolgált keresztény rendezvényeken.

„Az elkövetett vétkeimért nyilvánosan bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, akikkel nem voltam őszinte. Családomtól és az érintettektől, mindenek előtt Istentől. »Megvallottam Neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és Te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.« (Zsolt. 32:5) Háttérmunkára van most szükség, rendezésre, gyógyulásra. Köszönöm, ha imádkoztok értem, értünk. Ha később Isten megengedi, még látjuk egymást. Szeretettel, Béla”

– folytatta az énekes.

Kitálalt az igehirdető

Minderre azután került sor, hogy Szabados Ádám, a veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet igehirdetője a Divinity blogon számolt be Pintér házasságtörő kapcsolatáról, mert úgy érezte, az érintett és környezete nem kezelte a súlyának megfelelően a történteket.

„Azt hittem, egy ennyire egyértelmű helyzetet az evangéliumi mozgalom is egyértelműen fog kezelni. Csalódnom kellett. Azok, akiknek valamilyen érdekük tapadt Pintér Béla futtatásához, vagy egyszerűen csak féltek a botránytól, esetleg maguk is meg lettek vezetve, bevédték őt. Fontolgatások kezdődtek, és végül azok kerültek pellengérre, akik az ügyet feltárták és Bélát konfrontálták”

– írta a bejegyzésben, hozzátéve, hogy megdönthetetlen üzenet- és hangfelvételrészletekkel támasztotta alá állításait.

Szabados cikke után több hazai evangéliumi vezető is rendkívüli egyeztetést hívott össze, hogy megvizsgálják, szükséges-e formális fegyelmi eljárás Pintér és a vele kapcsolatban álló szolgálati szervezetek ellen.

(Index)

20 Responses

  1. Hát igen, ez a féXeg is csak azután kezdett nyilvános bűnbocsánatba, miután nyilvánosságra hozták, hogy mekkora szemforgató tahó is valójában… Igazi fideszes mentalitás!

    10
        1. Őt az impexes elvtársak kiközvetítették a trópusokra, meghalni, miközben
          az imádott elvtársaid szépen átb@szták Kádár apád fejét.

          1. a lófaszt, államközi szerződéssel mehettek a legcsókosabb komcsik egy kis pénzt keresni seftelni hozták haza a nyugoti ótókat meg a ritka nemi betegségeket amiket főleg háziállatoktól lehetett beszerezni
            ha ha ha ha

          2. Csak nem az államközi egyezménnyel Líbiába „számüzött” párttitkár meséjével próbálkozop már megint kiskutyus…?:)::)

          3. ja,ja
            ” államközi szerződéssel” lehetett SZU-ban tumort kapni.

            az impexes eftásak nem tudták, mi?

            na, húzzál el szépen innen vén mókásőr

          4. A vén impexes párttitkár Gyözönek mennyi tumora lett Líbiában harcoskám?

    1. Felháborító, hogy nőkkel…Ha ministránsokat rontott volna meg ,akkor ő lett volna a következő Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett…

        1. akkor szerinted hímkurva volt?
          keresztény hímkurva?
          szolgáltató egyház hiánypótló melléküzemága?
          hahaha

        2. Csak nem a szektából vagy?Mennyi állami lóvé gurult át a mi Casanova Bélához az évek alatt a sok „Ez az a nap” rendezvényen..?

        3. „Pintér Béla felesége: Klára. Négy gyermekük van: Charlotte, Tifani, Ábel és Abigél”

      1. Na , mesélj az elvtársaidról

        https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_LMBT_szem%C3%A9lyek_list%C3%A1ja

          1. végül is te is rajta lehetsz 😁😂🤣

            „Kocsis Máté úgy reagált:
            A másodfokú bíróság Ungár Klára buzizós ügyében ma hozott döntést. Az indoklásban kimondták, hogy Ungár ugyan valótlanságot állított rólam, de ez nem sértő, ezért a keresetünket elutasították. A Kúriát azért még megkérdezzük erről. Ettől kezdve ugyanis minden heteroszexuálist le lehet buzizni, a homoszexuálisokat meg gondolom továbbra sem. Érdekes logika.””

          2. Jó hogy eszembe jutttatad,hogy Máté az egyetlen frakcióvezető a világon aki hivatalos bírósági papírja van róla hogy meX..Ügyes ez a fiú…:):);)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű