Befolyáslista: Magyar Péter fel-, Matolcsyék és Gyurcsányék eltűntek

– ez a frissen megjelent 100 leggazdagabb magyar 2025 magazinból derül ki.

A magazin készítői szokás szerint a legbefolyásosabb magyarok listáját is közzétették. A rangsor azt hivatott bemutatni, hogy a szakértők értékelése szerint ki tudja a legtöbb erőforrást megmozgatni egy-egy ügy előremozdítására. Az első helyen nem meglepő módon továbbra is Orbán Viktor, a miniszterelnök mögött pedig Csányi Sándor is megőrizte második helyét. A dobogóra két helyet előrelépve a gazdaglista éllovasa, Mészáros Lőrinc fért még fel, míg a korábbi harmadik Rogán Antal befolyásából némileg veszítve a 7. helyre csúszott vissza.

A kormánytagok közül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter maradt a 4., a nemzetgazdaságért felelős Nagy Márton két helyet előrelépve az 5., míg Lázár János egy, Pintér Sándor pedig két hellyel csúszott vissza, így már csak 9. és 11. helyen szerepelnek. A megszűnő pénzügyminisztérium éléről az MNB élére kerülő Varga Mihály azonban 6 helyet javítva immár a 6. legbefolyásosabb, és a kormányzati átrendezésből jól jött ki Lantos Csaba energiaügyi miniszter is, aki a 19. helyről a 12.-re lépett előre.

Magyar Péter sétál.
Fazekas István

A leglátványosabb előretörés azonban Magyar Péterhez fűződik: a Tisza Párt elnöke tavaly már berobbanása után, de még az EP- és önkormányzati választás előtt a 69. volt a listán, ehhez képest ma már a 16. legbefolyásosabbnak értékelték őt az összeállítás készítői. Az első 50-ben rajta kívül egyetlen ellenzéki politikus, Karácsony Gergely szerepel, aki négy helyet visszaesve a 36.

Nagyot lépett előre, de jövőre még előkelőbb helyre kerülhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal ura, Lánczi Tamás, aki idén 44. lett a listán. Lánczi – ha elfogadják az átláthatóságigának nevezett törvényt – a közeljövőben már nemcsak vegzálhatja, de akár el is lehetetlenítheti a független sajtót és a civileket.

Vannak olyanok is, akik látványosan veszítettek befolyásukból az elmúlt egy évben: a top 50-ből kizuhant a közélettől visszavonuló Gyurcsány Ferenc és volt felesége, Dobrev Klára is, ahogyan Matolcsy György és fia, Matolcsy Ádám is jelentősen visszaesett. A volt jegybankelnök a 15. helyről 69., fia pedig az 50.-ről a 98. helyre zuhant. Kicsúszott a legbefolyásosabbak köréből a Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás is, akit 17 hellyel rangsoroltak lejjebb a készítők mint tavaly, az EP-választás hajrájában, amikor ő volt a kormánypártok listavezetője.

6 Responses

  1. Nézd meg a képet.
    Mindenki figyel rajta valakit.
    A Rákosi-időkben lehetett látni ilyet.

  2. Szerintem a kettős állampolgárok; George Soros, Alex Soros stb.

    Csak ők nem vehetők fel a listára.

    Ha Csányi vásárol magának egy állampolgárságot akkor ő sem

    Mondjuk egy bissau-guineai-t

    (( 2022. jan. 4. — A bissau-guineai útleveléről és a 240 milliós bankszámlájáról elhíresült Simon Gábor MSZP-s politikus ügye máig feltáratlan….. Hány éve is ???? Volt már ítélet))

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű