Június 1-jétől a magánkézben lévő műszaki vizsgaállomások is végezhetnek járműhonosítást Magyarországon, ami jelentősen felgyorsíthatja a külföldről behozott használt autók forgalomba helyezését – tudósított a Telex.
Az eddigi kizárólagos állami feladatkörön közel ezerötszáz vállalkozás osztozhat a jövőben. A Telex információi szerint június elejétől nemcsak az állami, hanem a magánkézben lévő mintegy 1400 vizsgaállomás is végezhet járműhonosítást, ami elsősorban az Európai Unióból behozott használt autókat érinti.
Fotó: ARCHÍV
Tavaly 111 ezer ilyen járművet helyeztek forgalomba Magyarországon, de a járvány előtti években ez a szám 140-150 ezer között mozgott. Az egyszerűsített honosítás díja 11 ezer forint lesz, és fontos újdonság, hogy már lejárt külföldi műszakival rendelkező autók esetében is elindítható a folyamat.
Az új rendszer bevezetésének fő célja a hatósági állomások leterheltségének csökkentése, különösen Budapesten és Pest megyében, ahol korábban korrupciós botrányok és időpontfoglalási nehézségek is felmerültek.
A honosított járművek természetesen csak érvényes magyar műszaki vizsgával vehetnek részt a forgalomban. Érdemes megjegyezni, hogy a műszaki vizsga díja idén februárban jelentősen emelkedett: 16 290 forintról 26 700 forintra. Emellett számos magánállomás már most is kínál előzetes átvizsgálást körülbelül 20 ezer forintért.

Egy válasz
Ez botrányos. az orbán-lázár mXenyésztő duó újabb merénylete Magyarország ellen