(H)arcosok klubja – a délutáni kiadásban, ahol az alváshiányos, betegtámogató-klubfüggő irodai dolgozó és egy szappankészítő a „káosz, pánik, szappan” Bermuda-háromszögben az őrület és a téboly felé haladva bunyóklubot alapít, amelyből mozgalom lesz.
A fidesz digitális térben mozgó szakértői a David Fincher rendezte 1999-es film címét bírták adni a közösségi média trollkodási mozgalmuknak, amelyet az alapító atyjuk Hunyadi várvédelméhez hasonlított.
A főszereplők Edward Norton, Brad Pitt és Helena Bonham Carter (nem az itthoni harcosok klubjának) és a film szerepel az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is.
Tehát jó film. Szerencsére a gúgli ezt a filmet fogja legelőször megtalálni most és mindörökké, nem a digitális várvédő mozgalmát, de talán ez lényegtelen is, mert magának a rendezvénynek egyetlen mondata sem volt lényeges. Brüsszel, külföld, család, falu, Ukrajna, mihazánk, nem engedjük, tisza-dobrev koalíció.
A Kossuth téren ezrek tüntetnek a külföldi támogatások megszüntetésére irányuló agresszív fideszes javaslat ellen, mert egyelőre az sem érthető: ezt hogy gondolják megvalósítani? Külföldön dolgozó/élő magyar sem támogathat Átlátszót, Partizánt vagy independent sajtóterméket? Nem. Miért? Csak! Vágta rá egy éltes asszonyság a fideszre csápolók közül Gulyás Márton kérdésére. Nem érti. Nem is kell értdnie a politikai brigantik szerint, hogy mire szavaz.
Indok: CSAK. Nem kell megindokolni. Nem kellenek érvek. A hatalmi téboly jelei ezek már.
A Kossuth téren ezrek tüntetnek, de Magyar Péter is elérte ma Szolnokot. Mindenütt igen sokan, szeretettel fogadják.
Miközben Magyarország ébred, ezek a pénzünket féltik…neeem, nem Mészáros Lőrinctől és bandájától. Nem, nem. Ukrajnától.
Igaz, 2022-ben még az Orbán-művek is Ukrajna gyorsított csatlakozását sürgette, csak azóta szóltak neki (rasz)putyinék, nem kéne erőlködnie. Ukrajnát szétlövik, ezt várja meg, addig ne ugráljon.
Menczer Tamás ordít, hadonász, mint egy másik remek filmben, a Magnóliában Tom Cruise, Frank TJ Mackey szerepében. Annyi a különbség, Tom Cruise színész és ezért a mellékszerepéért Golden Globe-díjat kapott és Oscar-jelölést. Ennyi a csekély különbség az őrültek és a színészek között.

3 Responses
Ja, ja
Csak rá kell néz Orbánfóbiás szellemi szabadfoglalkozású Ircsi faszbuk oldalára. 😁😂😀😁
Innen az fenti idézet. Kámánoga elfogyott?
Ez a ország tele van digiális tartalomgyártókkal, meg szellemi szabad foglalkozásúakkal, oszt egy
jellemtelen NERpötyire fanyalodnak, mert még egy saját nevelést se sikerült összehozni a 15 év alatt.
Tényleg! NERpötyinek és lézengő csapatának mennyi Ft-kerül a Canossa-járás?
Ide figyelj csak te, Orbán!!!
Aki egy sírgyalázó garázda vadbarmot a támogat, azt még a szélsőjobbos politikusok is megvetik!!!
Őszintén remélem, hogy valami hasonlóan szép végkifejlet vár Orbánra, mint ami a Harcosok klubja c. film főszereplőjének jutott.