Megy a böribe a pszichoaktív család

Vajon akinek vaj van a füle mögött,  miért jár feltűnő, de kixxxottul kényelmetlen  autóval? Ezek. Az élet nagy kérdései. 

Egy többéves, kitartó nyomozás ért véget, amikor május 6-án hajnalban több mint száz rendőr csapott le egy Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő drogkereskedő hálózatra. A akció során nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe, és tekintélyes vagyont foglaltak le – köztük egy Chevrolet Corvette C8-at is, amely a bűnözői luxus kelléke. 

Az egész históriát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci kábítószeres nyomozói göngyölítették fel, akik évek óta követték a szolnoki drogterjesztők tevékenységét. A türelem és a precíz munka meghozta gyümölcsét: az eljárás során fokozatosan jutottak el az utcai dílerektől a háttérben meghúzódó fő szervezőkig.

A nyomozás szerint a 48 éves Ö. Géza volt kezdetben a banda meghatározó figurája, majd a stafétabotot a 26 éves F. István vette át, aki széles kapcsolati hálót épített ki a helyi drogpiacon. A terjesztői láncban kiemelt szerepet játszott az R. család, ahol a 28 éves R. Róbert töltötte be a “családi vállalkozás” vezérigazgatói pozícióját, és osztotta ki a feladatokat apjának, öccseinek és bátyjának. A fiatal férfi F. Istvántól szerezte be a designer drogokat, majd a családi munkamegosztás jegyében gondoskodott annak tárolásáról és értékesítéséről.

A május 6-i rajtaütés nem mindennapi méreteket öltött: 12 helyszínen csaptak le egyszerre Szolnokon és Újszászon. A miskolci nyomozók mellett részt vettek a győri, szegedi és debreceni kollégáik, továbbá a Bevetési Osztály, a rendőrkutyák és vezetőik, valamint három megye rendőri alakulatai. Két helyszínen a TEK kommandósai is bevetésre kerültek, miután információk érkeztek arról, hogy a gyanúsítottaknál fegyver lehet.

A házkutatások során a rendőrök lefoglaltak mindent, ami egy klasszikus drogkereskedői repertoárhoz tartozik: mérlegeket, porciózásra használt eszközöket, kész árut. A vagyonbiztosítás terén szintén eredményes volt az akció: mintegy 130 millió forint értékben foglaltak le két autót – köztük az említett Corvette-et. Emellett 6 millió forint készpénz, félkilónyi arany ékszer, egy 3 milliós üzletrész, valamint kilenc ingatlan került hatósági kézre, utóbbiak értéke meghaladja a 350 millió forintot.

A nyolc gyanúsított közül hatot őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatásukat. Két személyt új pszichoaktív anyaggal visszaélés, hat főt pedig – köztük feltehetően a banda vezetőit – jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyaggal kereskedés miatt vonnak felelősségre.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű