Továbbtekerte a román szélsőjobbos elnökjelölt témáját Orbán, miután pénteken váratlanul arról beszélt a tihanyi apátságban, hogy „teljesen egyetértenek Simion úrral” abban, hogy a kereszténységért és a nemzeti szuverenitásért való küzdelem a legfontosabb most Európában. Az AUR elnökének címezve hozzátette:
„Biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőjével szemben. Mind a magyarok, mind a románok teljes jogú tagjai az Európai Uniónak és azok is maradnak. A kereszténységért és a szuverenitásért folytatott küzdelemben számíthatunk egymásra.”
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetője ezt követően videót posztolt, amiben megerősítette, hogy Orbán szavaival ellentétes véleményen vannak Kijelentette:
„George Simion nem a mi emberünk. George Simion magyarellenes. George Simion úgy került a politikába, hogy az úzvölgyi magyar katonai temetőt, első világháborús temetőt földúlták. (…) George Simion nem a magyarok barátja, nem is lesz a magyarok barátja. ”

Az ellentmondás miatt szombat délután telefonon egyeztetett Orbán a romániai magyar párt vezetésével. Hogy mire jutottak nem derült ki, a beszélgetésről mindkét fél hasonló tartalmú szöveget osztott meg.
„Egyértelművé tettem: Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást. A magyar kormány ugyanakkor meghatározónak tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontját, nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató. Románia mindenkori vezetőivel azon dolgozunk, hogy az erdélyi magyarság életét és megmaradását előremozdítsuk”
– olvasható Orbán Facebookján.

21 Responses
Imperialista inváziónak nevezte XIV. Leó pápa Oroszország Ukrajna elleni háborúját
A református Dagadt már megbánta a habemus papamozást
Bayer felszívhatja magát, van dolga.
Van pápánk!
Van remény!
Hát ez elég rosszul öregedett
A támogatásért cserébe simán elintézi az új barátjával, hogy az ottani magyarok még a koncentrációs táborból is szavazhassanak.
Orbán konkrétan szembeköpi az erdélyi magyarokat amikor a magyargyűlölő Simion mellett szónokol
A csúti röfinek mindegy. Összeállt a magyargyűlölő Ficóval, most ennek román nyilasnak nyalja a seggét csak szóba álljon vele valaki. Ez ám a gerincesség! Még a saját fajtáját is elárulja.
Ideje már takarodnia!
Orbánnak annyira az erdélyi magyarság érdeke az első, amennyire a kárpátaljaiaké. Vagy a Magyarországiaké..
Xmár annyira szeretne egy kis sikert megélni, hogy éppen felszopja azt akit le kellene szarni és közben nem figyelt, hogy leszarta azokat akiket a szavazatukért szopkodott.
Még egy hét és leszopja a szart azokról, akiket leszart az akit eddig szopott..
És közben nagyon úgy néz ki hogy Őt is leszarta Trámp és Putyin egyszerre, a micimackó meg mindig is leszarta.
vágyvezérelt komment
Ennyire látens vagy?
Téged senki sem kérdezett, büdöslábú fideszbérenc! Bújj vissza a az istened s.ggébe! Ott a helyed!
A hülyéje. Egy újabb szöget vert a választási koporsójába. Úgy látszik, már a grazi főorvos is tehetetlen.
jó lenne, ha végre arról szólna közvita, hogy lehet-e, illendő-e, szükséges-e az államnak azért pénzt szednie, hogy az állampolgárok tömegei leszarhassák-lehúgyozhassák az elmúlt évszázadok legundorítóbb, legkártékonyabb hx ját, vagy ezt alkotmányos alapjogként ingyen kell biztosítani részükre
Mi a harcukban a „közös”? Igen, Simion sírgyalázó, magyarellenes. Ugyanakkor, de ez már a beteges szint, ha csak az nem közös bennük, hogy Simion Moldovár akarja. Orbán meg Kárpátalját? Mindkettő az oroszok révén? Őrület.
Orbán véleményem szerint egy gátlástalan gax
Az itthoni magyar emberek elárulása és kifosztása után elárulta a határon túli magyar emebereket is.
Érdemes megnézni, mit tett Hitler annak idején a német emberekkel, német országgal, és mi lett a vége.
Már várom, mikor kell Orbánra felesküdni a közigazgatásban dolgozóknak, katonáknak, rendőröknek stb. Ez így volt Hitlernél .
Lassan elrendeli Orbán a Néró intézkedést, mint Hitler tette utolsó intézkedéseként.
/Az Alaptörvény IX. cikkben foglalt véleménynyilvánítás szabadságával éltem/
Toroczkai már az utcán van az árja fajvédőkkel? A népnemzeti fidesz hívő szedi már a macskakövet? A székelyek fenik már a kaszát? Orbán mindent és mindenkit elárul, ha az érdeke azt kívánja.
Már felesleges leírni, hogy Orbán a nemzet árulója. Mindenki tudja.
A közösségi médiában jelenleg 1,3 millió követővel rendelkező Simion a futballhuligánok táborából nőtte ki magát. Első igazán sikeres élő bejelentkezésében éppen a temetőt védő székelyeket provokálta, akik aztán meglökdösték, és elhajtották a helyszínről.
Kösz geci!
a testvéri szeretet jegyében ünneplőbe öltözött a szívem, amikor megtudtam, hogy végre feléjük is megindult egy olyan XXL méretű téglaporos fallosz, mint amilyet nekünk kívánnak (és szavaznak) újra és újra és újra.
megérdemlik, ez a legkevesebb 16 év Xesz rablás és gyilkosság után.
tőlem akár erőszakkal is románosíthatják őket
ha putin mindössze csak annyit tud bizonyítani róla mint amit én hallottam a 90-es években akkor minden világos. mert ha kiderül visítva fogják a kolostorból kirángatni.
A kérdés ami a levegőben van: a kisebbik öcccsének ki a vérsX
szinte még gyerek volt amikor megbotlott és véletlenül rásett a X
Xéknál nem ritka
Szerintem egy kis ébresztő jót fog tenni nektek, amit egy kis román fasizmus képében fogtok megkapni.
ha ha ha
Orbán már mindenkit elárult.
Magyarokat, európaiakat, fiatalokat, öregeket, nőket, férfiakat, nem binárisokat, tanultakat, tanulatlanokat, vallásosokat, vallástalanokat, szegényeket gazdagokat…
Tényleg, de tényleg azt hitték a székelyek, hogy őket nem fogja elárulni??!!
De hisz CIGX
Orbán egy dolgot nem árult még el a 15 év dúlása alatt, az oroszokat….
Ha azzal a förtelemmel zsarolják amit már én is hallottam róla akkor nem is csoda, és inkább elpusztít mindent, csak ki ne derüljön.
/egyszer úgyis kiderül/
A dns minták és az apasági vizsgálat eredményét moszkva közli, ha szükséges
A megnyúlt arcú ruszkiszopók vajon elhiszik?
ha már Erdély sem marad már Orbánéknak, akkor csak Putyin gazda „óvó szeretetében” (és a már többször bejáratott választási-csalás módszereiben) bízhatnak