Az Európai Unió szeretné biztosítani az egyhangú támogatást, de alternatív tervei is vannak arra az esetre, ha Magyarország megvétózza Ukrajna csatlakozását a blokkhoz – közölte Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Lvivben. „Van B-tervünk és C-tervünk is. De a fókuszunk az A-terven van, amelynek lényege, hogy mindenki támogatását elnyerjük” – mondta újságíróknak. „De ha ez nem működik, már dolgozunk a B-terven, de ezt nem fogom elárulni. Még a folyamat közepén tartunk” – tette hozzá.

Egy hónappal ezelőtt az észt külügyminiszter a magyar szavazati jog felfüggesztéséről beszélt. „Legyünk őszinték: a megosztottsághoz két nagy pártra van szükség. Magyarország esetében egy nagyon gyenge országról beszélünk, amely Putyin csapatának része, nem pedig az európai csapatunké” – mondta Margus Tsahkna akkor, és hozzátette: „Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke azonban lehetővé teszi, hogy egy tagállamot megfosszanak szavazati jogától, ha tagsága veszélyezteti Európa és a többi tag biztonságát.”
A most alakuló német kormány koalíciós megállapodásában is előkerült, hogy vissza kellene tartani a támogatásokat és megvonni a szavazati jogot azoktól a tagállamoktól, amik megsértik a legfontosabb elveket, például a jogállamiságot.
3 Responses
Unalmas ez a vérszomjas 355/113csa. 😡😡
„Kaja Kallas maga Tallinnban született 1977-ben, mindössze 14 éves volt, amikor a Szovjetunió összeomlott.
Édesapját Siim Kallasnak hívják, és az európai politika iránt érdeklődők röviden Észtország miniszterelnökeként (2002/2003) ismerik. Az Európai Bizottságban mint annak volt alelnöke és közlekedési biztosa (2010–2014) ismert. Jelenleg az észt parlament a Riigikogu tagja.
Siim Kallas Szovjet-Észtországban a Tartui Egyetem pénzügyi és hitelezési tanulmányait követően 1975 és 1979 között az Észt Tanácsköztársaság Pénzügyminisztériumában nyert szigorú űldöztetést – bár ez az intézmény Tallinban és nem szibériában volt!!
Majd hamarosan az Észt Takarékpénztárak Igazgatóságának igazgatója lett – oda üldözte a Szovjetunió – , ahol 1986-ig maradt. Majd 1986 és 1989 között a Rahva Hääl („A nép hangja”) kommunista pártújság szerkesztő-helyetteseként nyert brutális üldöztetést, 1989 és 1991 között pedig az Észt Szakszervezetek Központi Szövetségének elnöke volt – illetve ebbe a posztba üldözték.. Olyan ez az életrajz mint a magyar köztársasági elnök apjának története..
Kallas apai családjában az egyik, akit a szovjet hatalomnak lett volna oka elnyomni, Siim anyai nagyapja, Kaja dédapja volt. Eduard Alver volt a férfi neve, és az első független köztársaság idején nemcsak az ország rendőrfőnöke, hanem az észt fasiszták és szövetségük elnöke is volt. Tehát a miniszterelnök miatta akarna bosszút állni?
Csak egy kis probléma van: Eduard Alver 1939 augusztusában halt meg, egy évvel Észtország Szovjetunióhoz való csatlakozása előtt. A szovjet hatalom már nem tudta alávetni őt semmilyen elnyomásnak, bármennyire is akarta volna.
Ami igaz Kaja Kallasnak a médiának említett családi legendájából, az az anyai nagyapja története, aki az észt „önvédelmi” Omakaitse egyik tagja volt, amely szervezet együttműködött Hitler csapataival a német megszállás alatt 1941 és 1944 között, és az SS segédereje volt. Az Omakaitse vezette a zsidók haláltáborait, köztük a jägalai koncentrációs tábort is.”
Ha az antiglobalista.eu megírta akkor igaz…:):);)
Ez durva. Hatalmas hiba. Ugyanis Orbán hatalmi őrülete elvette a józan eszét. Világosan látszik, hogy a hatalom megszerzésén kívül semmi sem számít neki. A magyar testvérei sorsa sem.
„Egyértelművé tettem: Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást.”
Ó, hogy büdösödnél fossá, te hazug szarházi!
Remélem, ezt már a körbenyalogatott erdélyiek sem hiszik el neked soha többé!