Nyíltan áll ki a közösség mellett, most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz – írják a szervezők.
Kovalcsik Ildikó – vagy ahogy sokan ismerik, Lilu – lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője – közölték a szervezők.
„Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz” – írták.
Mint arról beszámoltunk, 136 igen és 27 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés márciusban a Pride betiltását lehetővé tevő kormánypárti előterjesztést.
10 Responses
SZIVESEN A SZÁDBA SZARNÉK, HOGY SZINES LEGYEN A DEGENERÁLT ÜNNEPETEK!
Miért csinálnál ilyet?Ez nem egy átlagos fidelitasos buli.Ott lehet…
Orbán csak kormányon, nem hatalmon. Hatalmon Ti vagytok.
„Mandula Viktor – 2025. 05. 02.
Ábrahám Róberttel talán a világ több dolgában nem értünk egyet, mint amennyiben igen. (Bár meglepetésre utóbbiakra is bőséggel van példa).
Ábrahám szerintem egy önjáró, renitens, nagy igazságérzettel megvert figura, aki heves érzelmekkel képes küzdeni a vélt vagy valós igazáért. Olykor akár téved, mint mindannyian.
Biztosan nincs igazuk azoknak a kritikusainak, akik egybites Fidesz-propagandistát akarnak látni benne. Ő volt tudniillik az, aki a sajátjaival is megvívta a harcát, durván kritizálva egyes fideszesek “istentelen” életmódját, és a Fidesz-közeli munkahelyén is felmondott lelkiismereti okokból.
Mindezek után megdöbbenve értesültem róla, hogy Ábrahám Róbert profilját tegnap törölte a Meta, így pedig a 150 ezres közszereplői Fb-oldalához sem tud hozzáférni, és az Instagram-oldala is elúszott.
A tiltásra állítólag egy genderügyi kijelentése miatt került sor, de még rosszabb optikát ad az incidensnek, hogy Ábrahám hónapok óta dolgozott feltételezett pedofil bűnelkövetők leleplezésén, akik a gyanú szerint fiatalkorú gyermekek megrontásában lehetnek vétkesek. Így most az a látszat alakult ki, mintha a platform az “odakint járó szörnyek” oldalára állt volna.
Tiltakozom Ábrahám Róbert letiltása ellen azért is, mert én a tőlem eltérő véleményűeket sem elnémítva akarom látni, hanem párbeszédben vagy vitában akarom velük rendezni az esetleges nézetkülönbségeket. Számomra ez demokratikus minimum.
Nem akarok olyan világban élni, ahol bárkit eltörölhetnek a véleménye miatt, hiszen ahol ez mással önkényesen előfordulat, ott velem is megtörténhet.”
és ezt már megmondtátok neki, csak hogy majd ne érje váratlanul?
Ábrahám? Ez nem a rostás tibi nevű pestiköcsögös bohóc? És mi köze van ennek ahhoz hogy szerettek egymás szájába szarni a fidelitasban?
Miért, Szájer nem rá? Csak nem megint át kell írni a gránitszilárdságút?
Figyu vén trogyos tölcsérseggű!
ha túl sok elvtársad meg a temetőbe, akkor át kell írni a körzethatárokat
Egyebeket meg választás előtt egy évvel már nem lehet
Szívesen
Szóval csak a körzethatárok miatt kellett 15 ször átirni az alaptörvénynek nevezett wc papírt…Én meg itt idegeskedtem…Na kotródj szépen!
ánuszszűkítő műtétre utazott prhüsszelbe
mostanában nem hallja ha fingik
Ha csomagcsaták lesznek akkor ott a helyem.