Hát, a shakespeare-i nézőtéren még üzekedtek is egymással. Helló bazmegye

A hátrányos helyzetű közösségeknek játszani is óriási élményeket ad. Voltunk Borsodban egy olyan faluban, amivel a szomszéd településeken az anyák a gyerekeiket ijesztgették, hogy ha rosszak lesznek, oda viszik őket. A falu apraja-nagyja megjelent a szabadtéri előadáson, és hát a falu kétszáz lakójának pont akkor volt egymásnak mondanivalója, nagyon intenzíven. Hát, a shakespeare-i nézőtéren még üzekedtek is egymással, na és akkor mi van, semmi. Amikor később visszamentünk, már zárt helyen voltunk, de csak a gyerekek fértek be. Ezt a felnőttek nem fogadták el, ők is látni akarták, és hát

dühükben ököllel betörték az ablakot. Nem azért, mert barbárok, hanem mert elkeseredettek voltak, hogy nem láthatják az előadást.

Amikor harmadszorra mentünk vissza, már sikerült kinyittatnunk egy nagyobb helyet. Olyan némaság volt, hogy azt elképzelni nem lehet. A nézőtéren felsírt egy csecsemő, és az anyuka azonnal rohant ki vele. Volt abban az előadásban szó párkapcsolati erőszakról is; az előadás után pár héttel egy nő megkereste a helyi szociális szolgálatot, hogy hogyan lehet kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Mert ő az előadás előtt nem tudta, hogy ki lehet lépni, hogy van ilyen lehetőség, ha őt bántják. Egy közösséget lehet formálni, és a színház tök jó erre.

hvg.hu: Ennyire konkrét hatásra törekszik a Független Színház?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű