Lázár megígérte: nem gördítenek akadályt a Tisza választási indulása elé

Nem fognak akadályt gördíteni a Tisza párt választási indulása ellen, „legyőzzük az ellenfelet egy normális küzdelemben”, ami persze nem lesz szép, mert „egyre mocskosabb és egyre konfliktusosabb a politika” – mondta Lázár János az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte, hogy ő intézett állást Magyar Péternek.

„Tőlem minisztertársam soha nem kért még ilyet. ’22-ben ez volt a praxisomban az első és az utolsó eset, mert se előtte nem kért miniszter ilyet, hogy a hozzátartozójának segítsek. (…) Azt a munkát, amit rábíztunk, el is végezte, a munkájára nem volt panaszom, de nyilván egy közbenjárás, egy pozitív ajánlás hatására kapta ezt a munkát. Csak a Magyar Péter-Varga Judit házaspár élt vissza ezzel a szituációval. Én azóta se és előtte se tapasztaltam ilyet”

– mondta.

Kijelentette: nemcsak azután kifogásolta az eljárást, miután elváltak, már akkor sem értett vele egyet, jelezte is ezt Orbán Viktornak és Varga Juditnak. Utóbbi

„azt mondta, értsem meg. Ilyen a helyzet. (…) Megértettem, ez nyilván az én hibám volt, hogy túl nagyvonalú voltam.”

5 Responses

    1. Értem. A nyíradonyi klán titkosan tiszás.

      Biztosan onnan jött a pahancs. Minden szivárványos moslékos ellenzéki párt szűnjön meg.
      Mindenki álljon a Platos Ner Péter zászlaja alá. Oda kell számlázni.

      Nem én mondom. A magyar-magyar viszályszító 444 írja le a kollektív öngyilkosságot, az új szektavezér üzenetét.

      „Egytől egyig kinyírták magukat a 2022-es összefogás pártjai

      május 08., 14:24
      Az ember beleborzong abba, mivé lettek a 2022-es országgyűlési választáson az orbáni hatalom kihívójaként fellépő ellenzéki szövetség pártjai. Három év nem nagy idő, mégis, ezeknek a pártoknak a jó része legfeljebb közleményeket ad ki, vagy már azokat sem. És most Gyurcsány Ferenc lemondásával a DK is elindulhat az eljelentéktelenedés útján.”

  1. „Tőlem minisztertársam soha nem kért még ilyet. ’22-ben ez volt a praxisomban az első és az utolsó eset, mert se előtte nem kért miniszter ilyet, hogy a hozzátartozójának segítsek.”
    Természetesen a Fideszben mindenki talpig úriember, tolvaj sincs egy szál se, csak akikről a bíróság ezt utólag megállapítja, de azok gyorsan ki is lépnek, szóval a pártban nincs egyetlen gazember sem.

    1. üriemberek csak az SZDSZ-ben születtek, az mszp-SZDSZ megtermékenyítés után.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű