Korábban a kormány engedélyezte, hogy ukrán állampolgárokat közmunkásként alkalmazzanak, és tartós munkavégzés esetén felvehetik a CSOK-ot is

Több lépcsőben is segítette már az Orbán-kormány az ukrán munkavállalók tömeges Magyarországra áramlását, többek között egy törvénnyel is, ami az akkor már hónapok óta háborúban álló ország polgárainak lehetővé tette, hogy korlátlanul utazhassanak be hazánkba munkát vállalni. 

Kontroll.hu bejegyzésében arra mutat rá, hogy Szijjártó Péter szerint azért sem lenne jó Ukrajna uniós csatlakozása, mert akkor ukrán munkavállalók százezrei lepnék el a magyar munkaerőpiacot. A külügyminiszter ezt hétfő este Pécsen mondta egy fideszes fórumon, de arról nem tett említést, hogy 2016-ban az Orbán-kormány egy törvénymódosítással már felszabadította az ukrán állampolgárok számára a munkavállalást Magyarországon:

Harmincról 15 napra csökkentették a munkavállalói engedélyek kiadásának határidejét, és a hiányszakmákban még engedélyre sincs szükségük azóta az ukránoknak. Még azt is lehetővé tették, hogy ukrán állampolgárokat közmunkásként alkalmazzanak, és tartós munkavégzés esetén felvehetik a CSOK-ot is.
2022 júniusában pedig a parlament törvényi szintre emelt egy korábbi veszélyhelyzeti rendeletet, amely az ukrajnaiak korlátlan beutazását is lehetővé tette, munkavállalás céljából – írja a portál.

Ez utóbbi pedig a dátum szerint is már akkor történt, amikor Ukrajna négy hónapja háborút viselt Oroszország agressziója ellen. Több hozzászóló is megemlítette, hogy (többek között) Debrecent és Gödöt is teljesen ellepték az ukrán vendégmunkások, például ezen törvénynek köszönhetően is.

4 Responses

  1. Egyébként meg nem fognak ezek itt a gagyi magyar bérért dolgoz(gat)ni, hanem mennek tovább nyugat felé.

    1. És?
      Fizeted, nem?
      Fogad be a házadba őket. Szép a feleséged, szép a lányod.

      2025.03.27. 08:01
      „Az Európai Bizottság ismét felszólította Magyarországot, hogy fizesse be a büntetést, melyet azért szabtak ki, mert a magyar kormány nem tartotta be a migrációs és menekültügyi szabályokat. A pénzbírság összege naponta egymillió euróval emelkedik.”

  2. Kontroll ???? Ja a Platos Petya média 😁😂🤣

    Más Ferihegyen belépni a pakisztáni négernek és más a zöld határon beözönleni
    Más az ukránnak magyar szabályok mellett dolgozni és élni, mint beözönleni a szürke és a fekete gazdaságba.

    Magas ez a tiszásnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű