Garantálom János kinevezett költségvetési biztos úr áldásával ünnepélyesen egybekel a megye és a város malacperselye. A menyecske tánc során befolyt összegből két új szalonnasütőt és egy fűkaszát kapnak a miskolciak. A pénz nagy részét a Nemzeti Békevédelmi Alapnak és a Nő a Siker alapítványnak ajánlották fel a résztvevők. A mennyasszony ruháját személyesen Csöbör Katalin varrta és hajfestékét is ő adta kölcsön – mondta el képviselőasszony a facebook oldalán, miközben egy újabb cölöpöt vert le az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszán.
A vőlegény tanúi Bíró Márk és Kovács Zsolt voltak.
Mese nincs, a városért dolgozni kell! kiáltással üdvözölte az ifjú párt Bajusz Gábor vőfély, majd Hollósy András vezényletével a friss házasok egy roncsaautóval indultak nászútra.
szégyen amit a hivatalban csinálnak, ez a mx polgármeter meg képes behazudni hogy senkit nem rúgnak ki pedig de…közben folyamatosan jönnek a semmihez nem értő rokonok, haverok, pártfunkciónáriusok, semmit nem csináló referensek csőstül
„Csak egyszer lehet elrontani.
Napok óta járom Belgium és Hollandia városainak utcáit.
És egyszerűen nem értem, hogy ezek az alapvetően jó, de még inkább jólétben élő országok miért tették magukat tönkre.
Mert persze mondhajták sokan, hogy jól keresnek, gazdagságban élnek. Ez igaz.
De mire jó az anyagi biztonság, ha közben nincs valódi biztonság?
Antwerpenben a lakosság csupán 40 százalékának vannak belga/flamand gyökerei.
Ami azt is jelenti, hogy a 60 százalék viszont bevándorló, jelentős részük illegálisan.
És a migrációs hátterű emberek aránya egyre nagyobb.
Ezek olyan folyamatok, amiket nem lehet visszafordítani.
A belgák és a hollandok azért rettegnek, hogy mikor lesz lövöldözés az utcán.
Mikor csapnak össze a bűnbandák.
Ez lenne a bezzeg-nyugati élet?
Mert ha igen, akkor én ebből nem kérek.
Ez a pár nap is elég volt ahhoz, hogy ismét rájöjjek.
Annyira jó helyen élünk, hogy azt csak becsülni lehet.
Egyszer lehet elrontani.
Mi, magyarok ne tegyük meg!”
14 Responses
Köszönöm, hogy Miskolc befizethetett 5,5 milliárdot, amiből most visszakapott 0,47-et…
Sorold már fel az 5,5 milliárd tételeit.
Aztán azokat, amelyek a 0,47 milliárd előtt voltak
Az önkormi. konszolidációját és a MIK deviza kötvényeket ki ne hagyd!
Azzal miért foglalkoznék?
2013 Keriza :”Miskolc MINDEN adósságát átvállalja a kormány”
Sportállás = és akkor kezdjük újra gyerekeink, feleségeint, testvéreink „új-hada” a miskolci Városházán
Ja..Nagy örömmel hallom hogy B.Márk feleségének is sikerült már helyet szorítani a hivatalban…
Éljen a párt!
A fidesz épp forog a sírjában
Garantálom János kinevezett költségvetési biztos úr áldásával ünnepélyesen egybekel a megye és a város malacperselye. A menyecske tánc során befolyt összegből két új szalonnasütőt és egy fűkaszát kapnak a miskolciak. A pénz nagy részét a Nemzeti Békevédelmi Alapnak és a Nő a Siker alapítványnak ajánlották fel a résztvevők. A mennyasszony ruháját személyesen Csöbör Katalin varrta és hajfestékét is ő adta kölcsön – mondta el képviselőasszony a facebook oldalán, miközben egy újabb cölöpöt vert le az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszán.
A vőlegény tanúi Bíró Márk és Kovács Zsolt voltak.
Mese nincs, a városért dolgozni kell! kiáltással üdvözölte az ifjú párt Bajusz Gábor vőfély, majd Hollósy András vezényletével a friss házasok egy roncsaautóval indultak nászútra.
Az idézet mű; „Bánatos Andika meséi” Pöttyös sorozat, bakfislányoknak.
ugyanolyan fasszop. ó kkkkkkkkkjjtetű banda vagytok mint krxk meg a komcsik az átkosban, miskolc szégyenei csupa kisbetűvel
– Fogadd őszinte részvétemet.
– Kit temetnek?
– Pont Mi a munkát.
a felnőtt filmet nem a plázában forgatták? túl sok túl erős érzelem a jelenetek előtt
szégyen amit a hivatalban csinálnak, ez a mx polgármeter meg képes behazudni hogy senkit nem rúgnak ki pedig de…közben folyamatosan jönnek a semmihez nem értő rokonok, haverok, pártfunkciónáriusok, semmit nem csináló referensek csőstül
DE JÓ ITTHON
„Csak egyszer lehet elrontani.
Napok óta járom Belgium és Hollandia városainak utcáit.
És egyszerűen nem értem, hogy ezek az alapvetően jó, de még inkább jólétben élő országok miért tették magukat tönkre.
Mert persze mondhajták sokan, hogy jól keresnek, gazdagságban élnek. Ez igaz.
De mire jó az anyagi biztonság, ha közben nincs valódi biztonság?
Antwerpenben a lakosság csupán 40 százalékának vannak belga/flamand gyökerei.
Ami azt is jelenti, hogy a 60 százalék viszont bevándorló, jelentős részük illegálisan.
És a migrációs hátterű emberek aránya egyre nagyobb.
Ezek olyan folyamatok, amiket nem lehet visszafordítani.
A belgák és a hollandok azért rettegnek, hogy mikor lesz lövöldözés az utcán.
Mikor csapnak össze a bűnbandák.
Ez lenne a bezzeg-nyugati élet?
Mert ha igen, akkor én ebből nem kérek.
Ez a pár nap is elég volt ahhoz, hogy ismét rájöjjek.
Annyira jó helyen élünk, hogy azt csak becsülni lehet.
Egyszer lehet elrontani.
Mi, magyarok ne tegyük meg!”
Gyere te nímand,
légy az enyém
–
https://m.youtube.com/watch?v=eclJjyoVjhA&pp=ygUfZ3llcmUgdGUgbmltYW5kIHTDtnLFkWNzaWsgbWFyaQ%3D%3D