Magyarország bruttó hazai terméke az idei első negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,4 százalékkal visszaesett éves összevetésben. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött– közölte szerdán a KSH az idei első negyedéves adatot. A nyers adatok szerint is csak stagnálással indult az év.
Ez még csak egy úgynevezett első GDP-becslés, ami egy rövid gyorsjelentés, részletesebb adatközlés majd június 3-án lesz az első három hónap gazdasági folyamatairól.
A gazdaság így az elmúlt négy negyedévből háromban visszaesett negyedéves alapon. A 2022-es választások óta eltelt 11 negyedévből – 2022 harmadik negyedévétől számítva – 7 olyan volt, amikor zsugorodott a magyar gazdaság. Ilyen rossz sorozatot nemhogy az elmúlt 15 évben, de az 1990-es évek eleje óta nem láttunk.
2 Responses
Nagy Márton nagy ívben sz@rik rá, hogy mi lesz a gazdasággal, inkább mi szívunk, mert egyre drágább lesz minden és egyre több lesz a sarc.
Mikor sz@rbán meghirdette a repülőrajtot, már tudtam, hogy ebből pofára esés lesz.
A zsebnapóleon már jó néhány éve hülyíti a híveit ilyenekkel! Jövőre takarodnia kell, ha még akarunk
egy működőképes országot!