Diósgyőri Strand. Amit szintén a Fidesz vett el tőlünk…

A VÁR igazi kulturális központ volt és nem az „épület” miatt. Több évtized szerves fejlődése alatt alakult ki. Kezdődött ilyenkor a Királynék tavaszával és befejeződött az Őszi Bükki vadas-boros napokkal. És közte várfesztiválok, koncertek, Kaláka, Fonó, Várszínházi esték…és sorolhatnám.
Akik az épülő szörnyeteg építését eldöntötték ez nem értik! Azt, hogy szinte minden héten volt kulturális program, amit 15 év elvettek tőlünk. 15 év nem kevés az ember életében…
Van-e remény, hogy ez a kulturális pezsgés visszatérjen? Szerintem nincs. Az átépítés után ezekre a funkciókra nem lesz lehetőség és ilyen sokszínű kínálat kialakulása is évek hosszú sora alatt valósulhat meg.
És még nem is beszéltem a strandról amit szintén a Fidesz vett el tőlünk…
Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, templom, a Brandenburgi kapu és , szöveg, amely így szól: „iii iii FK raszier”

54 Responses

  1. A villádat miből építetted? Üvegzseb valjálszínt végre???????????????????? Ja a miskociak pénzéből, áááááá dehogy is …………………………….

    4
    4
          1. „Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, – Félreálltam, letöröltem.”
            /Arany János román költő/

            1
            1
          2. Szóval nem értetted…Akkor írom az anyanyelveden szekuscsótány:
            Pregătește-te pentru Oradea!

  2. Vettetek két rozsdamentes lavort, egy évnyi salkaházi pénzből

    Kriza meg n-szer adott salkaházit; minden nyugdíjasnak

    Nem trüközött , mint Ti. Nem degradálta szociális segélykének

    Öt évetek volt rá visszaadni

    DE! Miskolc más fürdőjére sincs fizetőképes kereslet

    Erre jössz ide , uszítani? Helyedben lesütném a szemem.

    NÉPSZABADADSÁG
    „Emlékeztettek rá: a beruházás előkészítése jóval Kriza Ákos polgármestersége előtt kezdődött, hiszen 2004-ben a város tervpályázatot hirdetett a vár és térsége fejlesztése irányainak meghatározására, amelyet Rudolf Mihály és csapata nyert el. napjainkig is tartó munkálatok az ekkor meghatározott irányok szerint zajlanak. Hozzátették: az EU-források 2007-es megnyílása után Miskolc 2009-ben pályázatot adott be a Diósgyőr és Lillafüred térsége turisztikai fejlesztése érdekében, amit az akkori kormány 2010-ben el is fogadott.

    Mint az ellenzékiek fogalmaztak, „mindent Kriza kezébe adtunk 2010-ben”, s a polgármesternek van mivel elszámolnia, többek között azzal, ami a várberuházás körüli pénzügyekkel kapcsolatos. Szóvá tették, hogy a 2010-es önkormányzati választások után, az új városvezetés alatt furcsa módon irányították a kivitelezők kiválasztását, majd Lillafüreden egy év késéssel adták át a Függőkertet, a többi elem pedig elmaradt.”

    1. így van. Megkaptátok a pénzt. Aztán jött a román gárda, meg Rostás „Vár mint génbank” László és csináltak belőle egy disney várat, a strand helyére meg egy értelmetlen lóhugyáldát.Bravó

      10
      1. https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000631552019/reszletek?fbclid=IwAR1MfOzE7nAC8JngXueFj0IW03JDqUjuHd927dUdCOBC2fd5GMTHWf4YFj0
        ………..

        x.y.
        Amikor aláírta Palibá a kivitelezési szerződést akkor dölt el a vár sorsa.
        Válasz19 ó.
        v.w.
        x.y. nem Ő írta alá! Megörökölte ezt az iszonyatot!
        Válasz18 ó.
        x.y.
        v.w. ne állítson valótlanságot!
        A közbeszerzés dokumentumai publikusak:
        https://ekr.gov.hu/…/eljarasok/EKR000631552019/reszletek

        Válasz18 ó.
        z.t.
        x.y. .már nem volt visszaút!
        Válasz18 ó.
        x.y.
        z.t. tovább tetszik hajlítani a valóságot? Nem törvényi kötelezettsége a döntéshozóknak, hogy csak akkor írjanak alá szerződést, ha a projekt jól előkészített, és van társadalmi haszna?!
        Végülis jól elő lett készítve, egy budapesti és egy miskolci MSZP közeli vállalkozó nyert.”

        1. Kötelezettségvállalás : Keriza és bandája…Ennyi idő alatt még ennyit sem sikerült megtanulni a beruházásról?

          1. De, de
            2010-ben mennyi vált Káli Sándor Kötelezettségvállalása?
            Mind mondanak Kálit lejárató szoci alpolgármesterek?

        1. Az tudjuk…Lásd : Tiborc és az Elios lámpák…Búncselekmény megállapitva, Eu nem adott rá pénzt, apuka meg gyorsan kifizette a közösből…

          1. Pazmeg! Osztán ki volt az Elios lámpák beszállítója. Csak nem valami
            progresszív, fejlett nyugati cég? 😁😂🤣😁
            Jut eszembe! Mi van Demszky úr-elvtárs 4-es Metrójával? Azt ki fizette?

          2. Lehet, hogy egy „progresszív, fejlett nyugati cég” volt a beszállító, de a nagy pénz akkor sem ő tette zsebre, hanem a megrendelő. Ez ténykérdés.

          3. Várj már öcskös…Csak nem azt mondod hogy az Orbán család gonosz nyugati cégekkel állt össze és nem oroszokkal?Hogy lehet ez?

          4. A qrva életbe ! Mán megint nem egy külföldi volt a generálkivitelező?

            „Az OLAF által vizsgált 35 pályázatból 17-nél úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál: a 2012-es csomagba tartozó pályázatokat úgy írták ki, hogy a feltételeknek csak az Elios Innovatív Zrt. vagy konzorciuma feleljen meg. Az OLAF szerint ezzel az egész módszerrel eleve baj van, mert a pályázatokat így nem a piaci körülményekre vagy ajánlatokra hivatkozva írták meg, hanem pont fordítva. Minden pályázatnál az volt a lényeg, hogy még éppen megfeleljenek az elvárt feltételeknek, de a lehető legnagyobb költséget fizesse értük az önkormányzat.” /wikipédia/

            Ja és 35-nek mennyi a fele? 😂🤣😀

          5. Tehát akkor a 35 ből CSAK 17-nél csaltak Tiboczék.. Ez lenne a nagy produkció fidesznyik?

            Apró háttérinfó : A lázár féle hódmezővásárhely után ki volt a következő Tiborcz. megrendelő? Miskolc és szekushorda…

          6. Ne csináld már! Ha elvtársaid odalökték a nemzeti vagyont Nyugatnak, mi az hogy egy magyar ember hídépítő darut vásárol és pályázik hidépítésre.

            Hogy tűri el ezt, Szeged, Budapest, Sztálinváros.

            Hogy merészeli egy Orbán felülbirálni mondjuk a cukorgyári döntéseiteket?

            A sárga bolsevik irigység az állandó, mint a gravitáció.

            Törödnél inkább a panelszigetelésekkel. A pártod közeli cégek már kiéhezettek a megrendeléseitekre.

          7. Vergődsz nercseléd, ahogy ifjúkomcsi gazdád is…Talán még a magadfajtának is feltűnt ,hogy napról napra romlik az állapota.
            „“Gyors egyeztetés Lázár miniszterrel a reggeli rádió előtt” – posztolta Orbán Viktor a ma reggeli Kossuth Rádiós interjúja előtt a Facebook oldalán.
            Ez azért meglepő, mert “telefonos segítséget” nem szokott kérni Orbán Viktor az interjúi, megszólalásai előtt.”

            Orbán elvtárs lassan már elemről megy…:):):)

  3. A Csanyikban holnap hány politikai éhenkorász lesz az mszp sátránál?

    Aláírtál a DK-nak?

    1
    3
    1. Én csak pártfüggetlen Toca beszédére megyek ki. Meghallgatom mit mesél majd a csekkbeváltásról…

      1. Ha már szóba állsz azzal az ütődöttel, rákérdeznél helyettem is, hogy hol van a 2019-es menetrend?

        1. A hátrahagyott pénzetekből veszünk buszokat és munkavállalókat. Lesz menetrend.

          1. „Miskolc város és intézményeinek együttes anyagi forrásai 2024. szeptember 16-án 13 milliárd 54 millió 326 ezer 362 forintot tettek ki.”
            Hol a 2019 es menetrend csicska?

          2. Te nem.napi sóós vagy véletlenül?Az szokott ilyen közgazdasági ostobaságokat bXi,hogy pénzállományt hasonlít össze kiadással….Nem csoda,hogy lassan egy éve csak toporogtok mint gólyafos a levegőben…:):):)

          3. a ti öt évetek után? hát, hogy ? 😁😂🤣

            „A gyakorlatban nem egyértelmű, hogy milyen eszközöket soroljunk be egy gazdaságban jelen lévő pénz, a pénzkínálat kategóriájába. A különféle pénzeszközök ugyanis jelentősen különböznek aszerint, hogy azokkal milyen tranzakciós költséggel és milyen széles körben lehet fizetést teljesíteni, és milyen mértékben őrzik meg az értéküket, vagyis hogy milyen mértékben látják el a pénz funkcióit.[2]

            A legszűkebb részhalmazt azok a pénzügyi eszközök alkotják, amelyekkel a leggyorsabban, a legalacsonyabb tranzakciós költséggel és korlátozás nélkül lehet fizetést teljesíteni (M1). Ilyenek a készpénz, azaz a bankjegyek és érmék, valamint azok a látra szóló és folyószámlabetétek, amelyekről közvetlenül lehet kifizetéseket teljesíteni. A tágabb pénzkategóriák (M2 és M3 monetáris aggregátumok) ezeken túl a monetáris pénzügyi intézmények kevésbé likvid tartozásait, tehát a fizetésre közvetlenül nem használható pénzügyi eszközöket (a lekötött betéteket és bizonyos értékpapírokat) is tartalmazzák a rájuk jellemző tranzakciós költségek, lejáratuk és kockázatosságuk függvényében.[2]”

          4. Akkor a debilhablaty helyett ismételten a tények amit tavaly szeptember óta senki sem cáfolt : „Miskolc város és intézményeinek együttes anyagi forrásai 2024. szeptember 16-án 13 milliárd 54 millió 326 ezer 362 forintot tettek ki.”

            A beígért 2019-es menetrendnek viszont továbbra sincs se, híre se hamva…Ennyit rólatok Bandi.

          5. Húú, apám
            akko’ előtte is ennyi volt, bőviben voltatok.

            Miért nem hoztátok meg a szükséges intézkedéseket?

            hagytátok magatokat elbukni?

          6. A román gárda hátrahagyott -57 milliárdos adósságra gondolsz?Azt viszont maga Keriza ismerte el apróság…Ne aggódj kutyus, a miskolciak nem felejtenek…

      2. Most! Mikor Majtényi harcol érted? 😁😂

        Május 1-re Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismételten tüntetést hirdetett a Kossuth térre „Nem hagyjuk abba” felkiáltással, ahol a kínai arcfelismerő rendszert engedélyező törvény ellen tiltakoznak majd.

        15:36
        Majtényi László: Megszabadulást szeretnénk az Orbán-rendszertől
        „Van-e értelme?” – kérdezték meg a tüntetés előtt Majtényi Lászlót, aki a szabadság problémájáról beszél elsőként. Ungváry Rudolf írót idézi, aki egykor azt mondta, „a második világháború után nem felszabadítás, hanem megszabadítás történt”.

        „Mi is megszabadulást szeretnénk, megszabadulást az Orbán-rendszertől” – mondja Majtényi, majd elmondta, „olyanok is vannak itt, akik nem csak megszabadulást, felszabadulást is szeretnének. Hozzátette azt is, azon is gondolkoznunk kell, milyen lesz az ország a felszabadulás után.

        „Ha a hatalom és az önkény elveszi a nemzet értékeit, akkor azt a szerencse meg az idő visszahozhatja. De ha a nemzet mond le a szabadságról, akkor azt nehéz visszaszerezni” – idézi Majtényi Deák Ferencet, majd hozzáteszi: „Mi is azért vagyunk itt, hogy visszavegyük a szabadságunkat”.

        15:34
        Megérkeztek a momentumosok
        Időközben a momentumosok is megérkeztek a helyszínre kollégánk szerint, egy csoportban, a színpadtól távolabb álltak meg, lila zászlókkal felszerelkezve.

        15:28
        Orbán Viktor az első felszólaló, még demokrata korából
        Az első felszólalónk Orbán Viktor – konferálja fel a helyszíni műsorvezető. Ezt követően egy rövid videót vetítettek le azokból az időkből, amikor még „Orbán demokrata volt és hitt a nyugati eszmékben”, majd utána egy „igazi demokrata”, Majtényi László jogász mond beszédet – teszi hozzá a műsorvezető.

        15:22
        Hadházy jövő hétre nagygyűlést jelentett be a Ferenciek terére
        A beszédek sorát a szervező Hadházy Ákos kezdt meg, aki negyed négykor lépett a színpadra és bejelentette, hogy jövő kedden a Ferenciek terén nagygyűlés lesz, amit már engedélyezett is a rendőrség. A program megnyitása után az Illés együttes – Ne gondold című számának koncertfelvételét vetítették le a színpadon.

        15:17
        Már néhány százra nőtt a tüntetők létszáma
        Három után nem sokkal már néhány százan vannak a téren – tudjuk meg kollégánktól, aki szerint néhányan a tűző nap elől a színpad melletti árnyékba menekülnek, és sokan vannak azok is, akik szivárványos és EU-s zászlókkal jöttek ki.

        15:14
        „Mi addig leszünk kint, még ti nem lesztek bent”
        A színpad mellett gyűlnek a tüntetésre érkezők, akik transzparensekkel is készültek mára.”

      3. Várjál mán! A Toca plakátjaira nem volt írva, hogy „független”
        Ez a szó csak a Barkai plakátjain szerepelt. 😁😂🤣😀

        1. Ugyan Picim.. : Toca: „Civilek vagyunk és függezlenek”…:):)::)
          Mondjuk mondta ő az is hogy a sajt leadózott jövedelméből fizette a kampányát…:):):):

          1. Kérem ezt a plakát fotót

            Csak van valami kapcsolatod az Északhírnökkel. Küld csak el, berakják ide.

          2. Kérni azt anyukádtól lehet ,a többire meg ott a google öcskös…Használd.

          3. Először próbálj meg egy mondatot a magyar nyelv szabályrendszere szerint összerakni szekuscsótány,aztán fuss neki még egyszer hogy mit is akartál mondani…

  4. A Holding vezérigazgatóságot is elvette, vagy elbaltáztátok?

    A „Népszabadság”-ot is elvette tőletek vagy apránként eladtátok?

    A székházaitokat is elvette tőletek vagy eladogattátok őket?

    a „mocskos fidesz”, mi?

  5. „Azt, hogy szinte minden héten volt kulturális program,”

    Hát lehetett is, hiszen 1982-től felvettetek 7 darab IMF hitelt, országkiárusítás közben. Futotta belőle.

      1. Mert ki törlesztette az egészet? A Böszme?
        Hol van az Orbán aláírása a keretszerződésen?

        Nem újság, hogy még mindig hülye vagy a qrvára nem fideszbarát oldalak olvasásához

        „Vagyis összességében számításaink szerint az alábbiak szerint alakult a hitelkeret felhasználása:

        498,6 milliárd forint ment a Mol-részvények megvételére
        262 milliárdot költöttek a 2008-as költségvetési hiány fedezésére
        770 milliárdot vitt el a 2009-ben lejárt állampapírok finanszírozása
        567 milliárdért vett vissza állampapírt az ÁKK 2009-ben
        511,5 milliárd forintot vitt el 2009-ben a bankmentő csomag, azonban ezt később visszafizették az érintett pénzintézetek
        Mintegy 470 milliárd forint ment el a 2009-es deficit finanszírozására
        A 2010-es költségvetési hiány is felemésztett 327,6 milliárd forintot
        A fennmaradó mintegy 500 milliárd forintot nem igazán lehet megpántlikázni, akár tekinthetjük úgy is, hogy a kormányzat számláján a mai napig ott pihen.”

        1. Továbbra is fordulh Orbán miniszteréhez:
          2011 Fellegi :”IMF hitelböl vettük a Mol részt.”

        2. Hol is vannak most azok a mol részvények?Átadva INGYEN Hazxló Orbán Balázskának meg a corvinusnak…Legyen miből sz@pni a ruszkikat…Na kotródj szépen a fajtádhoz…

  6. Tarhás, kullógóan kéregető politikai éhenkórász Ursula és Zseléke „talpnyaló” bohóc MP -ke biztos ott lesz BP-i Majálison. Elnyúló artikulátlan hangon majd mondja biztos mmmmiiiiiinnnndddeeenrrrőőől fffiiideeeszzz teehhhettt ” Hideg is kiráz. meg az a….d pi…..ája” Nem, hogy az országot a tyúkólamat nem bíznám Pityukátokra. Öröm lesz nézni Petike és ellenzéke szokásos immár végérvényes bukását jövő tavaszi választáson majd mondják a fidesz csalt azért mert …….Nem csalt hanem kevesen vagytok és kevesek vagytok ellenzékecskék. 😀 Ursula és wéber , Zseléke bólogató háborúpárti kiskutyusai.

    1. A spanyol áramszünet kényelmetlen megfejtése: a szolgálató már februárban jelezte, hogy elsiették a zöldítéstA Red Eléctrica éves jelentésében szerepelt a kockázatok között az áramfejlesztés leállása – meg is történt. A biztosat bizonytalanra cserélték a rendszerben.

      https://www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2025/04/aramszunet-red-electrica-kockazat

      1. Ha a smitt mari féle vg megírta akkor nyilván igy volt….Próbálkozol kiskutyus?

        1. Kit érdekel picsogásod?

          „A 2003-as olaszországi áramszünet technikai szempontból egy komplex hálózati instabilitási esemény volt, amely a nemzetközi összekapcsolt európai villamosenergia-rendszerben keletkezett zavarból indult, majd gyors láncreakcióként az egész olasz hálózat összeomlásához vezetett.

          Technikai részletek lépésről lépésre 1. Kezdeti meghibásodás – Svájc

          Egy 750 kV-os távvezeték, amely Lavant–Mettlen (Svájc–Olaszország) között húzódott, fizikailag érintkezésbe lépett egy fával, amely túl közel nőtt a vezetékhez.

          A vezeték ívet húzott, és automatikusan lekapcsolt (védelmi relék működtek).

          Ez 03:01-kor történt.

          2. Dominóeffektus az importvezetéken

          Olaszország nagyban támaszkodott importált villamosenergiára (kb. 16 GW-ot fogyasztott, ebből 6 GW import).

          A kiesett svájci vezeték miatt a maradék határkeresztező vezetékek (Franciaország, Ausztria, Szlovénia felől) túlterhelődtek.

          A túlterhelés miatt sorrendben ezek a vezetékek is lekapcsoltak (pl. 03:25 körül a Franciaország-Olaszország vezeték is kiesett).

          3. Hálózat instabilitása

          A rendszerben hirtelen frekvenciacsökkenés történt (50 Hz → akár 47 Hz alá is), ami azt jelezte, hogy az energiaigény meghaladta a rendelkezésre álló kínálatot.

          Az olasz erőművek egy része nem tudta időben felskálázni a termelést, vagy maguk is automatikusan lekapcsoltak a túl alacsony frekvencia miatt.

          A védelmi rendszerek szigetszerű üzemmódot próbáltak aktiválni, de nem sikerült stabil mikrorégiókat fenntartani.

          4. Teljes blackout

          03:28-ra az egész olasz hálózat összeomlott, kivéve néhány szigetüzemben működő részt, mint Sardínia, amely önálló hálózatként működött.

          Az áramszünet kb. 9–12 órán át tartott, mire fokozatosan helyreállították a rendszert.”

        2. Ja, ja „smitt mari” Még a nevét sem tudod leírni.

          „Az UFLS az angol Under Frequency Load Shedding rövidítése, magyarul: frekvenciacsökkenés miatti terhelésleválasztás. Ez egy automatikus védelmi mechanizmus, amely a villamosenergia-rendszer stabilitását hivatott megőrizni vészhelyzet esetén.

          Mikor lép működésbe az UFLS?

          Normál hálózati frekvencia Európában: 50 Hz

          Ha hirtelen nagy mennyiségű termelés esik ki (pl. erőmű leállás, naperőmű kiesés), a kínálat nem fedezi a keresletet → frekvencia csökken.

          Ha ez a csökkenés elér kritikus küszöbértékeket (pl. 49,2 Hz, 48,8 Hz…), akkor az UFLS lép életbe.

          Hogyan működik?

          Frekvenciamérő relék figyelik a hálózatot.

          Előre meghatározott küszöbértékekhez tartozó terhelési csoportokat rendelnek hozzá.

          Amint egy frekvenciaszint alá esik a rendszer:

          A hozzárendelt fogyasztók automatikusan leválnak a hálózatról (pl. gyárak, nagyfogyasztók).

          Ezáltal csökken az energiaigény, és a kínálat-kerslet viszony ismét egyensúlyba kerülhet.

          Példa UFLS szintekre:

          Frekvencia (Hz) Terhelésleválasztás (%)

          49,0 Hz 5%

          48,8 Hz 10%

          48,6 Hz 15%

          Célja:

          Megakadályozni a teljes rendszerösszeomlást (blackout).

          Időt nyerni az egyensúly visszaállítására (pl. tartalék erőművek indítása).

          Csak a szükséges mértékű fogyasztást kapcsolja le → így minimalizálja a társadalmi-gazdasági hatásokat

          1. Hirtelen irradiancia-zuhanás (napfény eltűnése)

          Gyorsan mozgó, sűrű felhőzet okozhat jelentős besugárzáscsökkenést.

          Azonban egyidejű, nagykapacitású naperőmű-kieséshez ez túl gyenge indok lenne önmagában, hacsak nem extrém lokális vihar vagy homokvihar lépett fel (pl. afrikai porvihar, Calima).

          2. Túl- vagy alulfeszültségi leoldás

          A naperőműveket inverterek vezérlik, amelyek:

          automatikusan lekapcsolják magukat, ha a feszültség/frekvencia túllépi a megengedett határt.

          Ha a hálózat instabilitása miatt lokálisan pl. 230 V helyett 260 V lett, vagy frekvencia leesett 48 Hz-re, akkor az inverterek védelemként leállnak…..”

        3. Téged egész biztosan érdkel ,mert most picsogtál rá három kommentet lángész…:):):)
          Miért írnám le helyesen az otoszcseléd kamutörténész nevét?

  7. SZEGÉNY DOKTOR ÉS NEM DOKTOR SIMON ELVTÁRS

    MENNYI MINDENT ELVETT TŐLÜK A FIDESZ
    😂🤣😁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű