Aszaly Antal díjat kapott Sike Gábor

Magyarország belügyminisztere tanácsosi címet adományozott Zsoldos Attila r. főtörzszászlósnak, illetve Szent György Érdemjellel jutalmazta Ronkovics András r. főtörzszászlóst. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként rendfokozatban soron kívül előléptetett négy tisztet, tizenkét tiszthelyettest, illetve jutalomban részesített egy fegyveres biztonsági őrt. További két tiszt, tíz tiszthelyettes, kilenc rendvédelmi igazgatási alkalmazott, illetve két munkavállaló dicséretben és jutalomban részesült.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Országos Rendőr-főkapitány-helyettese az Év D.A.D.A. Rendőre díjat adományozott és jutalomban részesítette Steer Aurél r. főtörzszászlóst az Encsi Rendőrkapitányság körzeti megbízottját.

Czinege László r. dandártábornok a rendőrség munkáját a leginkább tárgyszerűen, magas szakmai színvonalon és hitelesen bemutató médiapartner, az Európa Rádió miskolci szerkesztősége részére Aszaly Antal díjat adományozott, amit Sike Gábor ügyvezető igazgató vett át.

Ezen túlmenően a vármegyei rendőr-főkapitányság szakmai munkájának támogatásáért a Rendőrség Napja alkalmából „Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságért díj” elismerésben részesítette Klima Jánost a Sárospataki Polgárőr Egyesület elnökét és Borsos Istvánt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Polgárőr Szövetség járási polgárőr koordinátorát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű