Miskolc. Még csak kétszer kaptam meg külterületen, hogy „a rák egye ki a beledet!”

MN: Milyen volt a tantermi munka után átülni a buszba?

SZT: Nem volt könnyű rászokni újra ezekre a méretekre. Egy szólóbusz is tizenkét méteres, és amikor két-három hónap után már azt hittem, hogy minden megy és elkezdtem rutinból vezetni, akkor azért okoztam néhány kisebb horzsolást a buszon. Egy biztos, nagy kocsival nem ajánlom rutinból megoldani a váratlan forgalmi helyzeteket.

MN: És mi a helyzet az utasokkal?

SZT: Mindig jó hangosan köszönök nekik, a visszaköszönés aránya úgy negyven százalék, de ez szokott nőni, ha ugyanazon a járaton többször megfordulok. Nagyon sok kedves ajándékot kaptam már az utasoktól, csokit, kólát, apróságokat. Ez részben a felismert személynek szól, de ahogy telik az idő, ez lecsengőben van. Volt, aki mindig benyújtott egy sört, egy ideig próbáltam visszautasítani, de aztán rájöttem, hogy ha elkezdek alkudozni, akkor sosem indulunk el, így végül elfogadtam. Az egyik legkedvesebb élményem, amikor egy nyolcvan körüli bácsi felszállt, rám nézett és azt kérdezte: „A Földesben volt tanár?” „Igen.” „Szakszervezet?” „Igen.” Majd két megálló múlva odaáll a fülkémhez, megfordult a busz közönsége felé és közölte: „Tudják, ki ez az ember? A Földesben volt tanár és a kormány elüldözte!”, majd gyorsan leszállt. Másik ilyen kellemes emlék, amikor a busszal a pirosnál állva gyerekek felismertek. Nyolcan-tízen lehettek, egyikük gyorsan csatárláncot szervezett előttem a zebrán, majd egyszerre meghajoltak. A belvárosban sokan felismernek, de ahogy elérem a külső kerületeket, ott már csak darab-darab vagyok. Kaptam már olyan bókot is, hogy milyen nyugalom árad belőlem, ahogy vezetek. Ennek örülök, mert ezt szeretném én is átadni az utasoknak. Persze, olyan is van, hogy elfelejtem kinyitni az ajtót, követek el hibákat, de büszkén mondhatom, még csak kétszer kaptam meg külterületen, hogy „a rák egye ki a beledet!”. De ez csak egy szituáció, és nem az a konfliktus, ami pedagógusként olykor eléri az embert, és amitől nem alszik napokig.

MN: Április 8-án, Hadházy Ákosék hídfoglalásával egy időben ön felszólalt Miskolcon az Erzsébet téren a gyülekezési törvény szigorítása ellen szervezett tüntetésen, de már előtte is hallatott magáról: a Padtársak nevű civil szervezet felkérésére megmérette magát mint képviselőjelölt az önkormányzati választáson. Tekintsük ezt úgy, hogy reaktiválódik?

SZT: Az életemben ez a harmadik-negyedik alkalom, amikor egy aktív közéleti időszakba való belefáradás után tartok egy kis pihenőt, inkább befelé fordulok, regenerálódom. Most igazából még nagyon élvezem a kiállási időket.

Névjegy

Szűcs Tamás magyar-történelem szakos tanár a kilencvenes évek végén lépett be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetébe (PDSZ), ahol 2018-tól 2020 júliusáig országos választmányi elnökként tevékenykedett. Lemondása után visszatért tanítani a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba, ahol előtte is dolgozott. Önkéntes alapon máig részt vesz a PDSZ munkájában. A 2016-ban kezdődött és végül a pedagógusbérek jelentős emelését eredményező tiltakozáshullám egyik kulcs­figurája volt, ő találta ki például a híressé vált Holnap ki fog tanítani? jelmondatot. 2023 júniusában, a pedagógusok mozgásterét minden szempontból jelentősen szűkítő státusztörvény hatálybalépése előtt rendkívüli lemondással elhagyta a tanári pályát.

2006-tól 2010-ig fideszes önkormányzati képviselő volt Miskolcon, a párttal 2010-ben szakadt meg minden kapcsolata.