A miskolci Vörösmarty–Király utca kereszteződésben néhány éve létesített turbókörforgalom és a vele kapcsolatos nem szűnő panaszok (dacára, hogy korszerű, jól kitalált és sok más helyen bevált technikáról van szó).Ugyanakkor például a Miskolctapolcai úton az egyetemi elágazásnál pont hogy körforgalom kialakítását várják-követelik a megyeszékhelyen közlekedők már évtizedek óta.

Forrás: Vezess.hu
Egy merőben újfajta rendszer kínálhat megoldást? Nem tudunk róla, hogy az illetékes magyar szervek, beleértve az állami közútkezelőt, illetve a megyeszékhelyünk önkormányzatát, már tanulmányoznák az újkeletű technológiát, azt azonban igen, hogy a hazai sajtóban előkerült a téma. Nevezetesen a vezess.hu szakirányú hírportálon találtunk rövid leírást és képes ismertetőt a Hasselzirkeln elnevezésű tervezetről.
Hasonló körforgalom van már hazánkban is
A svéd mérnök, Sebastian Hasselblom által kitalált megoldás, mint írják, „nem csak gördülékenyebb közlekedést, de az eddiginél lényegesen kevesebb balesetet is ígér”. (Idézet a Paraméter webportálról.)
A cikk előrebocsátja, ellentmondásos általában a körforgalmak megítélése a nagyközönség körében. „A többségnek nem jelent akadályt, viszont vannak, akik nem áldásként, hanem átokként tekintenek rá, rosszabb esetben pedig bele is gabalyodnak”.

Forrás: Google Maps
A Hassel-kör koncepciója 2021 óta ismert, jövőre kezdik meg az első ilyen körforgalom építését a svédországi Uppsalában. Mint olvasható, „az új kialakítás előnye, hogy a sofőröknek az áthaladás során nem kell sávot váltaniuk. Egy sávban hajtanak be a körforgalomba, és ugyanabban a sávban is hagyják el, miközben a sávok nem keresztezik egymást.” Tegyük hozzá, ez mint célkitűzés lényegileg igaz az úgynevezett turbókörforgalomra is, amit a borsodi megyeszékhelyen közlekedőknek is van szerencséjük ismerni immár harmadik esztendeje.
Gyorsabb haladás – kevesebb karambol
Akár 72 százalékkal csökkenhet a balesetek száma! Vegyük a magunk részéről ezt a fő előnynek a listán. A csomópont áteresztő képessége ugyanakkor közel negyedével nő, ami szintén nem elhanyagolható.
4 Responses
nem jó, nem roncsautósodik így a város. bandyka ezt nem szavazza meg
Szerintem idiótizmus ez a mindenhová körforgalom.
Persze az építői jól járnak, ennyi az előnye.
A tapolcai elágazáshoz különösen semmi értelme, arra járok évek óta, naponta többször.
A reggeli és délutáni csúcsforgalomkoe van is kis torlódás, ami ami még elviselhető.
A körforgalom árából az utakat kellene javítani, mert Miskolcon egy út sincs, ami megfelelő lenne műszakilag.
Kátyúk, gödrök, akna fedlapok stb.
Na megint megmondta a tutit egy pszichopata önjelölt közlekedésmérnök hat általánossal
Az Arnót-Szikszó-Onga-Fzsolca elágazáshoz mikor építik ?