Bezuhant Trump népszerűsége, egyetlen elnök sem volt ilyen népszerűtlen száz nap után

Jelentősen csökkent Donald Trump népszerűsége a beiktatása óta: bár ilyenkor, az elnökség első hónapjaiban még ki szokott tartani a kezdeti magasabb népszerűségi index, Trumpnál a friss felmérések ennek az ellenkezőjét mutatják. Míg feubrárban még az amerikaiak 45 százaléka támogatta őt, most már csak 39 százalék elégedett vele, míg 55 százalék elutasítja a politikáját.

Kedden lesz száz napja, hogy Trumpot beiktatták a második ciklusára, és az ilyenkor szokásos számvetések sorában most a Washington Post, az ABC News és az Ipsos közös felmérése jött ki, ez pedig jelentős, hat százalékpontos visszaesést mutat alig három hónap után.

photo_camera Fotó: SAUL LOEB/AFP

A felmérés alapján Trump egyetlen vizsgált politikai intézkedését sem támogatja a többség. Még a szigorú bevándorláspolitikája kapcsán a legnagyobb a támogatottsága, de 53 százalék ezeket az intézkedéseit is helyteleníti, a közel-keleti politikáját bíráló külföldi diákok deportálását pedig tízből hatan ellenzik. A válaszolók kétharmada a Harvard mellett áll a Fehér Háznak az egyetemmel kiélezett konfliktusában, és hasonló arányban gondolják azt, hogy a szövetségi bíróknak joguk van korlátozniuk az elnök politikáját, ha az káros vagy törvénytelen – miközben a Trump-adminisztráció épp ezzel szemben lép át korábban átléphetetlen határokat, már egy bírót is letartóztattak.

Több mint 60 százalék szerint a Trump-adminisztráció nem tiszteli a jogállamiságot, és a többség szerint nem védik kellőképpen az amerikaiak szabadságjogait sem. A végrehajtó hatalom kiterjesztésében, a szövetségi dolgozók elbocsátásában, a hivatalok bezárásában és a politikai ellenfelek elleni fellépésben Trump a többség szerint túl messzire ment.

Trump csökkenő népszerűségét ugyanakkor leginkább a gazdasági elbizonytalanodás jelzi. Bár az elnökválasztást elsősorban a bevándorlás és a gazdaság témájával nyerte meg Kamala Harrisszel szemben, mostanra az elnök gazdasági megítélése már csak a választók 39 százaléka számára pozitív, míg 61 százaléknak negatív a véleménye. A többség szerint az amerikai gazdaság teljesítménye romlott, amióta Trump hivatalba lépett.

A jövőre nézve az amerikaiak több mint 70 százaléka gazdasági recessziót jósol Trump politikája miatt.

Trump jelenlegi 39 százalékos támogatottsága a Washington Post szerint minden korábbi elnökénél rosszabb: száz nap után Biden 52 százalékon állt, Trump az első ciklusában pedig 42 százalékon – ehhez érdemes viszonyítani a most mért 39 százalékot.

Trump visszaesése különösen nagy a fő szavazóbázisa, az alacsonyabb iskolai végzettségű fehér szavazók körében (-10 pont), a 30 év alattiaknál (-13 pont), és azoknál, akik tavaly nem szavaztak (-11 pont). A republikánus tábor nagyrészt kitart mellette, de 15 százalék közülük is elégedetlen, ez kissé magasabb arány, mint korábban. A független szavazók viszont nagyon elfordultak tőle: közülük már csak 33 százalék támogatja, 58 százalék pedig elutasítja.

2 Responses

  1. PATKÁNY CSAK 1 VAN! A POLOSKA. A TISZAROS EGYLET LINKÓCI VEZETŐJE!
    AKI TAVALY MÉG PUTNOKON IS A PAPOKAT SZIDTA!
    KELL IS NEKI TÖBB ALVILÁGI TESTŐR GORILLA, MERT KÜLÖNBEN KAPNA ÁLLANDÓAN A MOCSKOS POFÁJÁRA!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű