Nagyvárad. Ragaszkodnak a Pride-hoz a románok: az uniós biztosig szaladtak panaszukkal

Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős európai uniós biztoshoz fordult a nagyváradi Pride megszervezésének akadályoztatása miatt a helyi ARK Egyesület, azt állítva, hogy az önkormányzat visszautasította kérvényeit – számolt be az Ebihoreanul.ro.

A nagyváradi hírportál azt írta, hogy a civil szervezet levélben fordult a pénteken nagyváradi látogatáson tartózkodó Piotr Serafin költségvetésért és csalás elleni küzdelemért felelős uniós biztoshoz, azt állítva: az önkormányzat szisztematikusan akadályozza a nagyváradi Pride megszervezését, diszkriminálva ezáltal az LGBTI+ közösség tagjait.

Az egyesület a nyílt levélben azt állítja, hogy tavaly kétszer kérte a Pride Park nevű rendezvény közterületen való megszervezését az önkormányzattól, de az elutasította a kéréseket, és a kért időpontokban és helyszíneken más, vallási rendezvényeket engedélyezett. Mint írták, hasonló hozzáállást tapasztaltak 2023-ban is a Nagyvárad Pride rendezvényük engedélyeztetése kapcsán.

Kérték az uniós biztost: látogatása során hívja fel a hatóságok figyelmét az LGBTI+ közösséget megillető jogokra.

A hírportál idézi Andrei-Iulian Ditiu egyesületi elnök közleményét, mely szerint az uniós biztosnak címzett levéllel fel kívánják hívni az európai közvélemény figyelmét a nagyváradi helyzetre, és elérni, hogy az önkormányzat ne mellőzze tovább, és ne zárja ki a sérülékeny közösségeket.

Az ARK álláspontját az önkormányzattal partnerségben álló ACCEPT Egyesület is osztja – írta az Ebihoreanul. Victor Ciobotaru igazgató rámutatott: az önkormányzat nem részesülhetne uniós támogatásban, ha akadályozza a szólásszabadsághoz való jogot és a gyülekezési jogot.

Európa egyenlőséget jelent az összes polgára számára, és az egyenlőség nem opcionális”

– idézte az elnököt a hírportál.

Piotr Serafin pénteken az uniós támogatással megvalósult beruházásokat tekintette meg a partiumi városban. Romániában Nagyvárad országos szinten élen jár az uniós alapok lehívása terén, melyek révén az elmúlt években nagyszámú infrastrukturális beruházás történt a bihari megyeszékhelyen és a metropolisz övezetében.

Az Ebihoreanul felidézi: az önkormányzat elutasító álláspontja miatt a civilek 2024. augusztus 10-én tüntetést szerveztek a városháza előtt az LGBTI+ közösség tagjait ért diszkrimináció ellen tiltakozva. A városvezetés akkor alaptalannak nevezte az „intézményesített homofóbiára” vonatkozó vádakat, és azt állította: azért utasította el a kéréseket, mert a kért időpontokra és helyszínekre más rendezvényeket hagyott jóvá.

Egy válasz

  1. Eddig azt hittem, hogy a megáldozott és lemészárolt, semmiről sem tudó, tiszta és nagybetűs szívemberek a sérülékenyek, mivel egyszeri gyalázatukból meghalhatnak, agyvérzést kaphatnak, tetteiktől pedig szívinfarktust. Hogy a lyukakat kitermelték nemi gyalázásával Miskolcnak, x

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű