- A városháza avasi libegős terveiről 2024-ben azt sikerült megtudni, hogy a belvárosból, a Szent István tér, Erzsébet tér környékéről indulna és a kilátó közelében érne fel az Avasra.
- Az avasi kilátó közvetlen szomszédságában lenne egy állomása és a libegő tovább haladna az autóbusz-végállomásig, ahol ezáltal közvetlen összeköttetése lenne a lakótelep belsejébe induló buszjáratokkal.
- A libegőn zárt kabinok lennének, amelyek 10-12 utas befogadására alkalmasak, de lehetséges lenne kerékpárt és babakocsit is szállítani rajta. Tehát nem egyszerűen turisztikai látványosságról lenne szó, hanem egy olyan tömegközlekedési eszközről, amely beleilleszkedik a város közösségi közlekedési hálózatába.
Honnan induljon az avasi libegő?
Mint megtudtuk, az komoly dilemma volt, hogy a belvárosban pontosan hol lehetne a libegő kiindulóállomása.
Az egyik lehetőség – a Szent István tér felől az Avas irányába nézve –, hogy a református templom harangtornyától jobbra lévő épületegyüttes jobb oldali, kisebb részének helyére építenék az állomást. Úgy tudjuk, hogy ezzel a megoldással az építésügyi hatóságnak az a gondja, hogy nem biztosít közvetlen, vagy közeli átszállást autóbuszra, vagy villamosra.
Ha a hatóság nem tolerálja ezt az elképzelést, akkor lehetséges, hogy a tér nyugati oldalán lévő banképület szomszédságában lévő, jelenleg autóparkolóként funkcionáló területen lesz a belvárosi állomás.
Újra terítéken a projekt
boon.hu
4 Responses
zsoóoóoóóoócán lesz a végállomás.
üdv: catti
Tort ül a hülyeség toca és lézer perverz násztáncán
A Magyar Közlöny egy közlekedési csomagban szerepelteti egy sorban azzal, hogy a benyújtás majd 2026! Ez eddig pont annyi, mint a sok éve épülő kerékpárút Lillafüredre! Csak a tisztánlátás végett! A sok marketintől eltekinve az a majdnem 6 mrd és az építés még nagyon messze van!!!
Először a belvárost, az Avas tegyék rendbe!