Édesapám már nem jegybankelnök és nem lopta el az MNB vagy az MNB alapítvány vagyonát

Az egész levelezés Hadházy Ákos posztjával kezdődött: a független képviselő arról írt a Facebook-oldalán, hogy Matolcsy Ádám felesége Szaúd-Arábia egyik tengerre épült luxusszállodájából posztol mostanában. „Egy éjszaka 1,4 millió, a kezén lévő órából kisebb garzonlakást (vidéken házat) lehetne venni, de telik rá a devizahitelesek vérén keletkezett, aztán eltüntetett százmilliárdokból”, írta a képviselő. Hadházy posztjával kapcsolatban több kérdést is feltettünk Matolcsy Ádámnak, aki első válaszában azt írta, Hadházy és a Telex is „folyamatosan hazudozik az elmúlt hetekben egy nyilvánvalóan politikai indíttatású lejárató kampány keretében”.

„Minden jövedelmem legális, nem élek életvitelszerűen Magyarországon immár négy éve. Édesapám már nem jegybankelnök, senki nem lopta el az MNB vagy az MNB alapítvány vagyonát, hiszen továbbra is a mérlegén vannak a vagyoneszközök.” Itt arra utalhat, hogy az MNB-alapítvány, a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. legfrissebb mérlege alapján az eszközök soron papíron valóban kimutatható több mint 400 milliárd forintnyi vagyon, amiből a legtöbb, 260 milliárd forint értékpapírokat tükrözött, az alapítványnak az elmúlt évekből nincs auditált mérlege. Azt is írta, apja, Matolcsy György már adott egy magyarázó interjút a kérdésben (ahogy arról mi is beszámoltunk, a volt jegybankelnök az Indexnek arról beszélt, „felfoghatatlan hiba”, amit az Állami Számvevőszék ejtett a jegybanki vagyonnal kapcsolatban végzett számításaiban, mert az MNB-ügyben elhíresült lengyel tőzsdei cég, a GTC értékét a részvényárak megvizsgálása helyett egy másik módszertannal, a tulajdonában lévő eszközök értékével is fel lehetne mérni). A volt MNB-elnök fia hozzátette, szívesen válaszol az olyan kérdésekre, amelyeket nem egy előre megírt forgatókönyv alapján, politikai érdekből teszünk fel.

3 Responses

  1. Látok a tünciken piásokat meg goásokat meg stb.. de ez még lófütty !
    Eddig kb csak a tündék mentek ki ministrálni neked !
    De ha a technosok megindulnak érted, neked gatya !
    A sötétség katonái elől te nem menekűlsz !
    Minket mordor tűzében kovàcsoltak a szétspeedezet orkok !
    Éheztetni akarod a népet ? “No more kera?!”
    Na majd figyelgess csak ha jönnek azok akiknek nincs idő se se gravitáció ! Rá fogol Xszni te puhos csárdást hallgato kis boroshordó !

  2. Akkor meséld már el mucuska, hogy milyen „munkával” tettél szert ekkora vagyonra? Szegény kétkezi munkás! Meg kell a szívnek szakadni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű