Kiskereskedéseket, presszókat, falatozókat, lakásokat tört fel a Kiss tábornok, illetve az Andrássy Gyula utak mentén, az Újgyőri főtér környékén.
A fiú jellemzően nagyobb rongálási kárt okozott, mint amennyi zsákmányt szerzett egy-egy alkalommal. Volt olyan kereskedés, ahol az alig 20 ezer forint váltópénz miatt több százezer forintos kárt okozott a kirakatban.
Tört az üveg.
Fotó: police.hu
A sorozatbetörő vitte a visszaváltható flakonokat is
A gyanúsított nem válogatott az eszközökben és gyakorlatilag mindent vitt, amit csak a keze elért. Szeszes italokat, aprópénzt, horgász felszereléseket, visszaváltható flakonokat, illetve szerszámokat vitt el a sorozatbetörő.
Üres kassza.
Forrás: police.hu
Ezt ne hagyja ki!
Hatalmas károkat okozott egy sorozatos betörő Miskolcon
A rendőrök a bejelentések után indított nyomozás eredményeként elfogták a fiút, akit gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vettek. A Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett letartóztatására is.
Korábban írtuk
Félelem és reszketés Miskolcon, az Újgyőri Főtér szomszédságában!
„Félelem és reszketés de nem Las Vegasban, mint Hunter S. Thompson világhírű könyvében, hanem Miskolcon, az Újgyőri Főtér szomszédságában!”
Félelem és reszketés de nem Las Vegasban, mint Hunter S. Thompson világhírű könyvében, hanem Miskolcon, az Újgyőri Főtér szomszédságában!
Információink szerint 2025.04.11. és 04.14-e között 5 (!) üzletbetörési kísérlet történt az Újgyőri Főtér közvetlen környezetében. Pénteken két zöldséges, hétfőn reggelre a közeli kisbolt (korábbi 100 Ft-os üzlet), a szomszédos dohánybolt és a szemközti hentesüzlet esett áldozatául a betörőknek.
Természetesen a rendőrségi helyszínelések megtörténtek. Az üzlettulajdonosok és bérlők dühösek, erősebb rendőrségi, rendészeti jelenlétet akarnak a környéken, amely eddig is a város egyik leghírhedtebb környéke volt! A szomszédságokban működő üzletekben dolgozók is félnek, hiszen úgy vélik, ameddig nem kerítik kézre az elkövetőket, az ő boltjaik sincsenek biztonságban. Az egyik üzlet tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy korábban is történtek hasonló ügyek a környéken, de ilyen rövid idő alatt, ilyen nagyszámú betörés még nem volt. Elmondta, hogy a Bulgárföldön is történtek a közelmúltban hasonló esetek.
Bízzunk a rendőrség hatékonyságában, reméljük, hogy hamarosan elfogják a tetteseket és elnyerik méltó büntetésüket!
A korábbi ígéretek szerinti rendőrőrs kialakítása az Újgyőri Főtéren a mai napig várat magára. Az itt élők, itt dolgozók hosszú ideje (évek óta!) szorgalmazzák ezt, mert hiába van viszonylag közel a főtérhez a vasgyári rendőrőrs, ez nem rettenti el az elkövetőket.
A jelenlegi városvezetés pedig, a Bükk Városa Programban ígérte meg az önkormányzati rendészet megerősítését.
Bárhogy is lesz, de ahogy ezen a platformon is korábban számtalanszor leírtuk, 0-24 órás állandó jelenlét szükséges a gócpontnak is nevezhető területre (amely erőszakos cselekmények, rablás, kébítószerfogyasztás melegágya). Jelenleg a legfontosabb az elkövető(k) gyors nyakon csípése! Mindannyiunk érdeke ezt kívánja.
A képen látható férfiak június 19-én hajnali 3 körül Miskolcon, az Újgyőri főtér egyik villamosmegállójában rátámadtak egy utasra. FORRÁS: BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
7 Responses
Ahogy romlanak a gazdasági mutatók, egyre több lesz a hasonló bcs.
Meg kellene kérdezni a halandzsa koronázatlan királyát, hogy hol van az ezer kamerája.
Aztán el kellene számoltatni, merre tekereg a 160 deli vitéz, akik jobbára csak a hajléktalanok vegzálására képesek.
Nagyon sokba van a városnak ez a jelmezes bohócok gyülekezete.
Basszus! Hát ne a mellüket bámuld! És fizesd meg 3 milliárddal a készenléti ezredet!
Mi tiltja meg a helyi adót?
„Évértékelésre
kértük Káli Sándort, Miskolc
polgármesterét. Arra is
kíváncsiak voltunk, mit vár
2010-től.
ÉM: Mi az, ami az idén a
mérleg pozitív serpenyőjébe
rakható?
Káli Sándor:
Mindenképpen ide számítom, hogy a
válság nehéz
körülményei között is
megőriztük a város
működőképességét.
Javult és határozottabb lett a
városőrség, 🤣
polgárőrség, 🤣
területőrség és a 😂
rendőrség munkája: soha még
nem volt ilyen markánsan
érzékelhető, milyen erős az
emberek vágya a közbiztonság
iránt (ezt fogja szolgálni hamarosan a
készenléti ezred is ). 😂🤣😁😂”
Miskolc 30 éve nem fejlődött semmit! Öntötték rájuk a pénzt elfolyt,de kinek a zsebébe! Túlárazott munkák (itt is ), csak azért,hogy a megrendelő képviselőknek tudjanak visszaadni!Igaz,mindenhol így megy Magyarországon! Senkit nem érdekel!
Lehetne erről regényeket írni, elszámoltatná őket vki!?
No Miskolc közbiztonsága ilyen!!! Az Őzugró dűlőben is állandó betörések vannak! Hiába szólunk az önkormányzati képviselőnek,a miör- nek! Mindenki csak szabadkozik és nem csinálnak semmit!!!
7 Responses
Ahogy romlanak a gazdasági mutatók, egyre több lesz a hasonló bcs.
Meg kellene kérdezni a halandzsa koronázatlan királyát, hogy hol van az ezer kamerája.
Aztán el kellene számoltatni, merre tekereg a 160 deli vitéz, akik jobbára csak a hajléktalanok vegzálására képesek.
Nagyon sokba van a városnak ez a jelmezes bohócok gyülekezete.
zsoóoóoóocca = nulla
Basszus! Hát ne a mellüket bámuld! És fizesd meg 3 milliárddal a készenléti ezredet!
Mi tiltja meg a helyi adót?
„Évértékelésre
kértük Káli Sándort, Miskolc
polgármesterét. Arra is
kíváncsiak voltunk, mit vár
2010-től.
ÉM: Mi az, ami az idén a
mérleg pozitív serpenyőjébe
rakható?
Káli Sándor:
Mindenképpen ide számítom, hogy a
válság nehéz
körülményei között is
megőriztük a város
működőképességét.
Javult és határozottabb lett a
városőrség, 🤣
polgárőrség, 🤣
területőrség és a 😂
rendőrség munkája: soha még
nem volt ilyen markánsan
érzékelhető, milyen erős az
emberek vágya a közbiztonság
iránt (ezt fogja szolgálni hamarosan a
készenléti ezred is ). 😂🤣😁😂”
Csak a Tisza-ökörkör egy fekvő nyolcas 😁😂🤣😀
Mán Einstein is megmondta.
Miskolc 30 éve nem fejlődött semmit! Öntötték rájuk a pénzt elfolyt,de kinek a zsebébe! Túlárazott munkák (itt is ), csak azért,hogy a megrendelő képviselőknek tudjanak visszaadni!Igaz,mindenhol így megy Magyarországon! Senkit nem érdekel!
Lehetne erről regényeket írni, elszámoltatná őket vki!?
No Miskolc közbiztonsága ilyen!!! Az Őzugró dűlőben is állandó betörések vannak! Hiába szólunk az önkormányzati képviselőnek,a miör- nek! Mindenki csak szabadkozik és nem csinálnak semmit!!!