Diósgyőr felé egyirányúsítanák az Andrássy Gyula utca egy részét

 

Lakossági fórumon vitatták meg a helyiek a Bükk Áruház melletti övezet közlekedésének jövőjét. A részletekről a Minap.hu számolt be.

Az egyeztetést azt követően hívta össze a körzet önkormányzati képviselője, hogy még tavaly év végén felkeresték őt a helyiek problémájukkal, egy régmúltba nyúló közlekedési bonyodalommal. Deák-Bárdos Mihály beszámolója szerint folyamatos fennakadást jelent, hogy a merőleges parkolóhelyek megteltével mind a helyiek, mind pedig a lépcsőházak alatti üzletekbe betérők elállják a sáv felét.

A várospolitikust aztán március elején a környékbeliek meghívták egy lakógyűlésre is, ahol a megjelentek előtt Deák-Bárdos megerősítette: a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Műszaki Osztályát is bevonták az újratervezésbe, hogy megoldást találjanak az Andrássy Gyula főutcarészétől néhány méterre befelé, a házak előtt közvetlenül futó útvonal 2. és 20. számok közötti szakaszának forgalmi rendezéséről.

Mindent egybevéve tizenhat társasházat érintene az új szabályozás. A fórumon ennek megfelelően nem csak az Andrássyról, de a Gépész és Avar, sőt, a környező utcákról is jelentek meg hangjukat hallatni szándékozó városlakók. Pezsgő vita alakult ki arról, hogyan lehetne a szomszédos utcák forgalmával úgy összehangolni az új rendet, hogy az lehetőleg ne okozzon sehol se az eddiginél nagyobb fennakadást.

Jó páran az egyirányúsítás vektorát kifogásolták, vagyis azt, miért nem a belváros felé lehetne rajta menni. Míg voltak – jellemzően a garázssoron lévő üzletek képviselői, tartva forgalmuk drasztikus visszaesésétől –, akik azt szeretnék, ha minden maradna a régiben. A konszenzus körvonalainak híján Deák-Bárdos Mihály végül arra kérte a megjelenteket, hogy az egyes álláspontokat  támogató lakók és boltosok között indítsanak aláírásgyűjtést – aminek nyomán aztán egy május eleji újbóli fórumon tájékoztatnák a helyieket arról, mi lesz az Andrássy 2. és 20. közötti szakasz sorsa.

2 Responses

  1. Ez az impotens bagázs hasonlóan a korábbi impozens bagázsokhoz parkolási problémákat csakis egyirányúsítással képes megoldani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Népszerű