Női tenisz. Nagyon büdös, amikor elsétál mellettem

A franciaországi Rouenban zajló, 267 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tornán a brit Harriet Dart a második szett közepén az egyik térfélcsere végénél arra kérte meg a székbírót, hogy francia ellenfelének, Lois Boissonnak (képünkön)mondja meg, hogy használjon dezodort.

Nem lehetne megmondani neki, hogy használjon dezodort? Minden alkalommal érzem, hogy nagyon büdös, amikor elsétál mellettem”

– idézte a szavait az eurosport.hu.

Dart megnyilvánulásakor az eredmény 6:0, 4:3 volt Boisson javára, így minden bizonnyal sportszerűtlen megnyilvánulását a frusztrációja váltotta ki.

A mérkőzésvezető nem reagált a szavaira, így a találkozó tovább folytatódott és két játékkal később véget is ért. A brit játékos később a közösségi oldalán elnézést kért a viselkedéséért.

„Szeretnék elnézést kérni azért, amit a pályán mondtam. A pillanat hevében történt, és igazán megbántam. Nem szeretnék így viselkedni, vállalom a felelősséget. Tisztelem Lois-t és azt, ahogyan ma harcolt. Tanulni fogok ebből” – jelentette ki.

 

A megnevezett Dove is regált a képre, és válaszul azt írta, hogy önbizalom szagot érez.

Fotó: instagram.com/loisboisson

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű