Szopkó: Az avasi kötélpálya még a történelminek hazudott programban sem szerepel

Az uniós pénzből a 2021-27-es időszakban finanszírozandó beruházások listája, amik akkor tudnak megvalósulni, ha a kormány végre békét köt Brüsszellel. Ez tehát az a városfejlesztési program, amit az előző városvezetés rakott össze és fogadott el. A jelenlegi kurzus csak belenyúlt bizonyos projektekbe (kivette például az Avas-tető befejezését, a néprajzi múzeumot/Barna György Emlékházat, az Ifi pálya felújítását, egyes kerékpárutakat), de lényegében a korábban elfogadott stratégia mentén próbál jó nagyokat mondani. Viszont nagyon durván nem mondanak igazat azzal, hogy ez lenne Miskolc történetének legnagyobb fejlesztési programja. Nem kell feketeöves tényellenőrzőnek lenni ahhoz, hogy belássuk, 36>32. A 2014-20-as, az előző városvezetés által a romokból nagy nehezen megmentett „TOP” fejlesztési csomag cirka 36 milliárd volt. Ez a jelenlegi „TOP+” kb. 32. Az avasi kötélpálya még a történelminek hazudott programban sem szerepel, azt más pénzből szeretné megvalósítani a miskolci Fidesz. De a jelenlegi államháztartási és jogállamisági környezetben legalább olyan kevés a megvalósulás esélye, mint annak, hogy maradéktalanul megvalósítják a TOP+ projektjeit. Nem sok, de legalább napról napra kevesebb. Éppen ezért el kellene kezdeni lassan igazat mondani a miskolciaknak. Másrészt el kellene kezdeni idehozni azokat a kormányzati tízmilliárdokat, amiket a kampányban ígértek. Üres koncepciókkal, még üresebb ígéretekkel és még annál is üresebb hazugságokkal ugyanis már tele a padlás.

Szopkó Tibor az eszakhirnok.com-nak

Korábban írtuk

Cikkünk nyomán? Miskolc. Nem itt lesz a lanovka

A héten elkezdődött Miskolc belvárosának egyik frekventált helyén, a Toronyalja utca 15. sz. alatti romos, önkormányzati tulajdonú épület bontása.

Az ingatlan statikailag rossz állapotban volt, a bontás megkezdése az életveszély elhárítás miatt volt elkerülhetetlen.

Az Önkormányzat –mint tulajdonos- az ingatlant nem értékesítette, a jelenlegi munkák befejeztével a lebontott épület környezetét rendezik és körbekerítik.-írta a városházi sajtó

2 Responses

  1. A képen látható villanyoszlopot se ártana eltüntetni. Elég falusias hangulata van az Avas lábánál.

14 Responses

  1. Munkahelyén levelet kap egy férfi, elolvassa, majd elsápad.
    Kollégája együtt érzőn megkérdezi tőle:
    – Rossz hír?
    – Igen. Valaki azt írja, hogy ha még egyszer randevúzom a feleségével, megöl.
    – Barátom, én a helyedben békén hagynám a nőt!
    – Igen én is úgy gondolom, hogy nem éri meg. Csak az a gond, hogy a levél névtelenül jött!
    *
    Két ember találkozik:
    – Lécci add kölcsön a fekete öltönyödet, mert meghalt a nagyapám!
    – Persze, természetesen, vidd csak.
    Néhány hét múlva megint találkoznak:
    – Jó lenne, ha vissza adnád az öltönyömet!
    – Hülye vagy? A nagyapámon van
    *
    Két cigány beszélget:
    – Miért nem viselsz gatyát a nadrágod alatt?
    – Miért viselnek?
    – Hát először is melegebb, másodszor pedig higiénikusabb.
    A cigány megfogadja a tanácsot és fehérneműt vásárol. Kis idő múlva rájön a nagydolog, lerántja a nadrágot (a fehérneműt elfelejti) és megkönnyebbül.
    – Tényleg melegebb, – hátrafordul, nem lát a földön semmit – és higiénikusabb is!
    *
    A férj vásárol egy robotot, ami tökéletesen tudja detektálni a hazugságot. Alig várja, hogy hazajöjjön a gyerek és kipróbálhassa. Megjön a fia, és rögtön kérdőre is vonja:
    – Hol voltál?
    – Benn maradtunk a könyvtárban tanulni.
    A robot erre odamegy a gyerekhez és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
    – Na, fiam ez egy hazugságdetektor robot, úgyhogy ne hazudj többet. Hol voltál?
    – Elmentünk Pistiékhez filmet nézni.
    – Mit néztetek?
    – Az Egri csillagokat.
    A robot erre odamegy a gyerekhez és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
    – Szóval, mit néztetek?
    – Az Avatart, amit Pisti az internetről letöltött.
    – Látod fiam, én a te korodban soha nem hazudtam az apámnak.
    A robot erre odamegy az apához és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.
    – Na, látod. A te fiad. – szólal meg a feleség is.
    A robot erre odamegy az asszonyhoz és akkora pofont ad neki, hogy leesik a székről.

    1
    1
  2. Szopkó jobb, ha hallgat. Elx mindent veressel meg mikx ktorral. Emiatt a háX gXCmiatt bukX az ellenzék Miskolcon.

    3
    1
  3. Látod, fiam! Ez Berta István nem Bartha György.

    https://www.youtube.com/watch?v=qxaYwZC0k9o

    Hogy állunk fiatalember? (1963) – Kern András

  4. Pazmeg! Nem lehetne-e a kib@szott kormányokat kétszer-háromszor megzsarolni az egyszeri EU-pénzekkel. Most mikor LUXrajnának kell a pénz.

    Erre még Bruxelles nem jött rá?

    Mondottam volt- Legyen lengyel-magyar perszonálunió. Donald Tusk, ha tud lenni 40 millió embernek
    helytartója, akkor 40+10 már igazán nem nagy ügy. El kell nyomni lengyel mintára a magyar kormánypárti médiát, oszt meg van oldva a dolog. Harcolhatnak közösen , magyarok-lengyelek az ukrán fronton. A fegyverszállítás (és annak profitja) biztosított.

    1. Hűtőt és kanapét rakott valaki a sínekre, ezért nem jártak a vonatok a pécsi vonalon
      Belföld
      2025. április 18. – 15:03

  5. Szopeszkó legnagyobb dobása az Avas oldalában létesített, általa menedzselt pilot projekt, a csak vaddisznó dagonyázásra használható mulccsal borított városi sétány. Korábban sem néztem ki belőle sokat, de ezzel a szánalmas, röhejes, szellemi fogyatékosokat is kétségbeesésbe kergető ötletével végképp kiállította magáról a bizonyítványt. Alpolgármesterként, a miskolci beruházásokért felelős városvezetőként, politikusként egyaránt. Meg amúgy is.

  6. Szopkó a vigyorgáson kívül semmihez sem konyított, de annyi sütnivalója sincs, hogyí felfogja a bukást.
    Veres önként elhúzott, bár a fidesz gálánsan honorálta tehetségtelenségét. Andreácska ha lassabban is, de beadta a derekát. Ez a Szopkó meg a körzetében kapott hatalmas pofon után is volt annyira arcátlan, hogy a surranópályán beevickélt, és még jártatja a szájátr ahelyett, hogy szép csendben meghúzná magát. Ez már a pizza bizniszbe is belesült.

  7. Tibike!Ma már olvastál újságot?Bejelentették a milliárdokat a libegőre.Ehhez mit szólsz?Elég gyorsan felsültél ezzel is.

    1. Európai Unió 85%,Magyar Állam :15%…
      Egyben köszönjük Veres Pál polgármesternek az előkészítő munkát.

      1. Nem az a kérdés miből lesz, hanem , hogy megépül. Miközben itt acsarkodtál és keltetted a hangulatot. Seggfej!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű