A főutca lehet Miskolc tiszta szobája – Belvárosi Kerekasztal beszélgetést rendezett Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Közel ötven belvárosi vállalkozó vett részt a II. Belvárosi Kerekasztal fórumon, kedden a Városháza Ferde Tetős Tárgyalójában. Egy tisztább, rendezettebb modernebb belvárosért tanácskoztak Miskolc MJV alpolgármesterei a Miskolc Holding Zrt. több tagvállalata, valamint a főutca vállalkozói.
Élhetőbb és nyüzsgőbb belvárost szeretnénk létrehozni, közösen gondolkodva egy innovatívabb főutcáért. Ez a víziónk – kezdte a kerekasztal beszélgetést Matiscsák Éva alpolgármester.
A változás már érezhető, hiszen a napokban lezárult Miskolc nagy tavaszi takarítási programja. Tisztább terek és utcák, kevesebb illegális hulladék, új kültéri bútorok. A főutca lehet Miskolc tisztaszobája – hangsúlyozta az eddigi eredményekkel kapcsolatban Hollósy András. Az alpolgármester arra is kitért, hogy a nemrégiben elkészített galamb szennyezettségi térkép alapján a belvárosra kell összpontosítani.
A tisztaság mellett a biztonság a másik kardinális kérdés a belváros életében. A húsvéti időszak után még nagyobb hangsúlyt kap majd a közbiztonság. Mivel egyre aktívabb az éjszakai élet a főutcán, ezért a péntek, szombat és vasárnap estéket intenzívebb rendészeti jelenléttel kívánják ellensúlyozni.
A főutca zöldítése is a főbb célok között van, ezért a fórumon az adventi kirakat szépségversenyhez hasonlóan most egy „Selfipont” versenyt hirdettek, „Boruljon virágba Miskolc belvárosa!” jeligével. A kirakat előtti placcon vagy teraszon kell a belvárosi üzlettulajdonosoknak vagy bérlőknek illatos, élő virágos installációt készíteniük. Vonzóvá varázsolva így Miskolcot. A felhívásra a város hivatalos oldalán regisztrálhatnak az üzlet tulajdonosok. Az az üzlet, amely a legtöbb szavazatot kapja like formájában a város hivatalos Facebook oldalán (MiskolcOn), elnyeri a főnyereményt. A város marketing megjelenést biztosít számára, díszoklevelet és ajándékcsomagot vehet át, valamint bemutatkozhat a helyi média felületein. Különdíjat pedig az kap, aki a legtöbb szavazatban részesül Miskolc Megyei jogú Város Polgármesteri hivatalának dolgozóitól. Az eredményhirdetés május 11-én, Miskolc város napján lesz.
Részletek: miskolc.hu/viragosbelvaros
A párbeszéd folyamán még érintették a parkolási problémákat, a kapualjak tisztántartását, a bérleti díjakat, az épületek homlokzatának romló állapotát és egy esetleges közös hulladékudvar létrehozását. Az üzlettulajdonosok szerint a belvárosi szálláshelyek bővítése is megfontolandó turisztikai szempontból.
A jövőben gyakrabban szerveznek majd ehhez hasonló fórumokat, ezzel is elősegítve Miskolc MJV vezetőinek és a belvárosi üzlettulajdonosok közti hatékonyabb kommunikációt.
8 Responses
Bazzeg két ilyen hihetetlenül képzett és vezetői, városvezetői polgármestert tégen láttunk! Miskolcnak minden rendszerben csak a szakértelem nélküli, politika által odarakott nullák vannak a nyakán!
Krizánál ugyanezt a süketelést nyomtátok
Kurvára unalmas.
Rá kell bízni az egész Várost doktor Gátira.
Igaz, hogy nem indult, senki nem tudta legyőzni, ezért legitim.
„Aztán Bárdy az Utazási prospektusban nem tudta elmondani azt a programpontot, hogy
„a polgármester feleségének körüljárása”. 😁😂😀
Háromszor röhögött bele a publikum legnagyobb örömére, majd azzal lepte meg a hallgatóságot:
„Hogy’ tud kitalálni ennyi marhaságot?”
Ez az Utazási prospektus így kezdődött:
„Egy hét Smoroszkán, a buznyák Riviérán. Gazdag program. Elhelyezés a Hotel Macerában.”
Szállóigévé vált belőle, hogy „este mise, reggel semmi se”.”
van valami ami rendben működik Miskolcon?
Az éjszakaihirnök persze kivétel….
Elmaradott politikusainkat jól átbassza a gátlxn ingatlx
Két osxa alpolgi, gyenge polgármestrerrel. Miskolcnak vége
Kedves Matiscsák elvtársnő és Hollósy elvtárs!
Magukat a színház omladozó homlokzata nem zavarja? Ott, a kordonoknál, ahol a villamos csak lépésben haladhat, na ott szelfizzenek egyet az egész testülettel együtt. Meghívhatják Verest is, hisz az új polgi felkészülés helyett vele bratyizgatott, biztos sokat tanult tőle városrombolás terén.