Aranyforintra gyűjtenek a Miskolci Egyetemen

Most lett 35 éves a Gazdaságtudományi Kar, ezt szeretnék rendkívül emlékezetessé tenni az emlékművel. Erre szerveznek gyűjtést.

Az egyetem részéről ezt Piskóti István tette közzé a közösségi médiában. SEGÍTSÉGET, TÁMOGATÁST KÉRÜNK AZ “ARANYFORINTHOZ”! – így a bejegyzés.

35 évesek lettek, azaz 35 éve alakult meg a Gazdaságtudományi Kar a Nehézipari Műszaki Egyetem névről éppen akkor átkeresztelt Miskolci Egyetemen. Ennek örömére, tiszteletére a Kar jelenlegi vezetői, közössége elhatározta, hogy emléket hoz létre a campuson. Az a tervük, hogy felállítják a kar egyik szimbólumát, az Anjou-liliomot ábrázoló Károly Róbert “aranyforintot”. Egy igazi emlékhelyet teremtenének meg a főépület, a könyvtár- levéltár és a tanulmányi épület által ölelt parkban, az egykori, a jelenlegi és a leendő közgazdász hallgatók számára találkozási, “szelfi-pontként”.

Az impozáns installáció megvalósítási költségei jelenleg meghaladják a Kar lehetőségeit, ezért szeretnék kérni az ügy anyagi támogatását egykori diákjaiktól, szakmai partnereiktől.

“Kérjük, hogy a Közgazdasági Kutatási- és Oktatás Fejlesztéséért a Miskolci Egyetemen Alapítvány (Erste Bank 11600006-00000000-78052455, adószám: 18424854-1-05) számlájára történő utalással segítsék, segítsétek a projekt megvalósítását. A selmeci diák-hagyománykörben megfogalmazott kari köszöntésünk, a “Pénzt a gazdásznak” most is valódi jókívánság! A segítséget a jövőbeni “fotóélményeken”, büszkeségen túl – az egyébként éppen hétszáz éves “aranyforint” mellett elhelyezésre kerülő támogatói emléktáblán köszönünk meg!” – fogalmazott Piskóti.

.

Egy válasz

  1. Pxtánciskola professzionális működési modellje: osztodógass minden féle kamu díjakat, amiket átadhat bármilyen színű politikus, és megvan a túlélésed, légy bármekkora nulla is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű