Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón különösebb magyarázat nélkül bedobta, hogy a (többek között) Győr-Moson-Sopron megyében a marhaállományt pusztító ragadós száj- és körömfájásról „nem zárható ki, hogy mesterségesen előállított vírussal van dolgunk”.
A miniszter újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy laboratóriumi információ alapján lehetséges, hogy a száj- és körömfájás mesterségesen, egy kémcsőben jött létre. Arra a felvetésre, hogy biológiai támadás érte-e Magyarországot, Gulyás azt mondta, hogy ezt száz százalékig nem tudja megerősíteni, és a vizsgálatot, amire a kijelentését alapozza, egy külföldi laborban végezték.
A Qubitnak nyilatkozó virológus, Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója szerint „ez azt jelentené, hogy valaki összerakott egy vírust”, aminek a lehetősége „tendál a nullához”.
Amikor a rendelkezésre álló genetikai adatok alapján megtörténik a vírus besorolása, az nem a teljes genom alapján történik, így ebből annyi következtetést lehet levonni, hogy az mely országokban terjedő törzsekhez hasonlít a leginkább – magyarázta Kemenesi.
6 Responses
Ja, ja
„Kemenesi Gábor jelezte, valóban fordult már elő olyan a ragadós száj- és körömfájás vírus esetén, hogy egy korábban laboratóriumban használt törzs okozott kisebb járványt. Ez még 2007-ben történt az Egyesült Királyságban, és egy laboratórium rossz szennyvízkezeléséhez volt köthető. Az európai referencialaboratórium vizsgálatának eredményéről még annyit tudunk, hogy a magyarországi vírus egy 2018-ban, Pakisztánban észlelt változattal áll legközelebbi rokonságban.
A virológus szerint a genetikai adat indikációként szolgálhat, de a járvány eredetét egyéb nyomozásoknak kell feltárnia. A szakember elmondta, az elérhető hírek alapján a mostani hazai járvány pakisztáni eredetű lehet. ”
És 7 évig gyalog jött Pakisztánból, de útközben senkit nem fertőzött meg, csak Magyarországon olyan helyen fertőzött szigetként, ahol 50 éve nem volt… Az oroszok miért kerestek a háború elején titkos Ukrán vírus laborokat, hogy lerombolják azokat?”
Jaja! Sőt a COVID-ot is titkos ukrán víruslaborokban állították elő, majd onnan csempészték be Kínába, hogy így fertőzzék meg a világot! Ugye, fidióta? Nem nézel te egy kicsit túl sok Bayer-showt???
Csak mert a hülyeség is ragadós, nem csak a száj- és körömfájás vírus…
Kemenesi Gábor nem ezt mondta
Áá! Szaddan palotájának 34. szobájában találták meg az angolok a szóbanforgő vegyi fegyvereknek nem minősülő ártatlan vírusokat. Kutatási selejtek voltak, de Hillaryék biztosra mentek.
Én úgy tapasztaltam, hogy a környezet és élővilág ellenes csapások mind a miskolci II-es elmeosztályé, a spanyolnáthával együtt, amivel dicsekszik is a város, amelyik véráldozással tisztul és tisztítja a világot, mint apokalipszis központja. 1998-ban a környékén a fákat támadták meg, a fenyők tetejét, mintha levágták volna, a bulgárföldi nagy fa törzsét, mintha kirágták volna. Jöttek másnap a környezetvédők és szó nélkül gyógyították a fát, pedig tudhattak mindenről. Ez az újhelyi járványtemetőt létrehozók központja, amelyik mészárol engem születésem óta a betegségeivel és csapásaival.
Ki az a tótavé? A nyúszis meseíró? Nyaljatok be neki!
„Kedves Gyerekek! Biztosan kíváncsiak vagytok, mit is ünneplünk ma. Nos, sok-sok évvel ezelőtt, az üveghegyen is túl, egyszer ezen a napon Jézus előbújt az odúból. Mindig így tett ilyentájt, amikor meghallotta odakintről a csicsergést meg a kiabálást, hogy Krump-liiit! Aztán ha meglátta az árnyékát, még visszabújt kicsit szundizni Nyuszihoz, esetleg csipegetni ezt-azt. Most, már amint kidugta az orrát a barlang száján, ismerős illat ütötte meg. – Méz – gondolta Jézus, – vagy legalábbis valami nagyon mézszagú dolog. Jobb lesz, ha megvizsgálom! – Ám ahogy kifelé nyomakodott, egyre inkább csodálkozott azon, hogy ő csak nyomakodik és nyomakodik, és nyomakodik, de sehogy se jut kijjebb. Akkor megpróbált visszahátrálni, de mindhiába. Nyuszi előbb a barlangba lógó lábait vette szemügyre, aztán egy hátsó kijáraton át megkerülte az odút, és elölről is megtekintette.
– A dolog úgy áll – állapította meg Nyuszi -, hogy be
vagy szorulva.
Negyven napon át szorongott Jézus a lyukban. Nyuszi addig is törölközőket és ágyneműket szárított lábain, tanítványai pedig köré sereglettek, és müzlivel meg tojássalátával etették.
Negyven nap után aztán Nyuszi kiugrabugrált a tanítványokhoz, és azt mondta: Na! Akkor a tanítványok mind összekapaszkodtak, megfogták Jézus két kezét, Nyuszi pedig különféle testápolókkal és folyékony szappanokkal kenegette odabentről, hogy jobban csússzon. Végül nagyot rántottak rajta, és Jézus kicsusszant a barlang szájából hangos pluttyanással, mint mikor a dugó kijön a palackból, így: PÜNK!
De ez már egy másik ünnep.”