Összeverekedett egy fogorvos és a páciense, lábsöprés, fojtófogás vetett véget az ütközetnek
az egyik Pest megyei város fogorvosi rendelőjében.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
Véres verekedésbe torkolló fogorvosi látogatásról számolt be a Blikk, amelynek cikke szerint a történtek után a páciens és az orvos is feljelentést tett.
A lap azt írja, hogy a 66 éves Ferenc foghúzásra érkezett az egyik Pest megyei fogorvosi rendelőbe április 3-án, ahol azonban konfliktus alakult ki az időpontjával kapcsolatban. Szerinte az ott dolgozók nem megfelelően jegyezték fel a megbeszélteket, ezért emlékeztek rosszul arra, hogy mikor kell érkeznie.
Beült a székbe, de az orvos és az asszisztense is azt mondta neki, hogy így nem tudják fogadni. Szóváltás alakult ki köztük, ami káromkodós veszekedésig fajult, mire az orvos utasította a munkatársát, hogy „agresszív beteg” miatt hívja ki a rendőrséget. Ferenc azt állítja, hogy amikor ezt hallva megpróbált felállni, az orvos megpróbálta visszanyomni fekvő helyzetbe a nyakánál fogva.
Dulakodni kezdtek, s Ferenc szavai szerint a fogorvos „olyan fogásokat alkalmazott, amikkel én még csak nem is találkoztam. Lábsöpréssel vitt le a földre, majd ráfeküdt az oldalamra. A két karomat a lábam mellé fogta és folyamatosan ütött”. Amikor sikerült kiszabadulnia, ő is ütött, ám végül az orvos állítólag hátulról fojtófogással addig szorította, amíg elájult. Azt mondja, bordái is eltörtek.
Ferenc kijelentette: nem akarta bántalmazni az orvost, amit tett, önvédelemből tette. A verekedésnek végül betegszállítók és a rendőrök érkezése vetett véget.
A Blikk megkeresésére a fogorvos azt közölte, hogy az eljárás lezárultáig nem nyilatkozik.
A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt zajlik büntetőeljárás ismeretlen tettes ellen.