– Előzetes számításaink szerint, szerencsés körülmények között, hetente akár 150-200 galambot is sikerül majd befogni. Ez éves szinten 7-8 ezer is lehet, ami egy komoly szám. Jelen pillanatban, a szakemberek felmérései alapján, a galambpopuláció száma a belvárosban 15-20 ezer között van. Ez azon túl, hogy nagyon sok, komoly közegészségügyi kockázatot jelent – hangsúlyozta a városvezető.
Fotó: Állandó támadásban
3 Responses
És mi lesz a befogott galambokkal? A galamblevest is felveszi a menüsorába a miskolci közétkeztetés?
Hát valóban, nincs is ma nagyobb probléma Miskolcon, mint az a sok galamb! A kátyúkat tömnék be inkább, annak sokkal többen örülnének.
Tisztelt Hozzászólók! 2019-ben amikor megválasztottak a 9. választókerület képviselőjének, akkor szembesültem a galamb problémával. A Közgyűlésben is több alkalommal felvettetem a galamb ügyet. 2021-től 20 csapdával a Városgazda munkatársai folyamatosan a mai napig fogták a galambokat és adták át a Vadaspark munkatársainak. Pontosan mit is tett ebben az ügyben Szentéletű barátom Hollósy alpolgármester? Konkrétan semmit, csak megpróbálja a város normál működését eladni PR. tevékenységként. Barátsággal dr. Mokrai Mihály